NB I, a 9. forduló válogatottja

Demjén (ZTE) – Farkas (Mezőkövesd), Kocsis (Mezőkövesd), Serafimov (ZTE), Leoni (Kisvárda) – Dárdai (Fehérvár), Sankovic (ZTE), Petrjak (Fehérvár) – Koszta (ZTE), Hasani (Gyirmót), Komáromi (Puskás Akadémia)

Demjén Patrik (ZTE)

Az egerszegiek hőse volt a Ferencváros ellen. A meccs elején kiszedte Vécsei erős fejesét, majd a második félidőben megfogta Mmaee 11-esét, így óriási szerepe volt abban, hogy a ZTE 3 pontot szerzett a Groupama Arénában.

Farkas Dániel (Mezőkövesd)

Sokat zakatolt a jobb szélen, rendre segítette a támadásokat, sőt, a hajrában gólpasszt adott, miután pontosan ívelt középre, Drazic pedig nem hibázott.

Kocsis Gergő (Mezőkövesd)

Jó tartotta össze a hazai védelmet, kihasználta a fizikai adottságait. Többször fontos szituációban szerelt vagy éppen lövést blokkolt.

Nikola Serafimov (ZTE)

A 22 éves macedón légiós egyértelműen erőssége a ZTE-nek. Védő létére már a harmadik gólját szerezte a bajnoki szezonban, emellett most is hozta a tőle megszokott kemény, szívós játékot.

Matheus Leoni (Kisvárda)

Nagyon élt ezen a meccsen is, rengeteget futott, jól játszotta meg a társakat. Már emberhátrányban parádés labdád adott Navratilnak, aki azonban elhibázta a meccslabdát.

Dárdai Pál (Fehérvár)

A Vidi legaktívabb tagja volt a Honvéd ellen, remek passzokkal, beadásokkal vétette magát észre és a szögletei is rendre pontosak voltak.

Bojan Sankovic (ZTE)

Jól szűrt, sokat ütközött a középpályán, fontos láncszeme volt a győztes Zalaegerszegnek.

Ivan Petrjak (Fehérvár)

Kapura veszélyesen futballozott. A második félidő elején lőtt egy okos gólt a hosszú sarokba, amivel el is döntötte a mérkőzést.

Koszta Márk (ZTE)

Hetek óta remek formában van. Ezúttal is jól játszott és egy közel fejessel sokkolta a Ferencvárost.

Komáromi György (Puskás Akadémia)

A felcsútiak legveszélyesebb játékosa volt az MTK ellen és az ő nevéhez fűződik a győztes találat: Szolnoki passza után éles szögből a hosszúba lőtt.

Florent Hasani (Gyirmót)

Ugyan a második félidő elején állt be, de nálunk egyértelműen helye van a forduló válogatottjában, mivel felpezsdítette a gyirmóti támadójátékot. Pontos labdákat adott a csapattársaknak és ő szerezte a három pontot érő gólt.

A forduló cseréje: Stefan Drazic (Mezőkövesd)

A 75. percben állt be és tíz percre sem volt szüksége ahhoz, hogy eldöntse a Debrecen elleni mérkőzést.

A forduló edzője: Waltner Róbert (ZTE)

A Zalaegerszeg szakvezetője olyan taktikát választott, amilyet „nem szokás” a Ferencváros otthonában. A ZTE nem húzódott vissza, bátran támadott, aminek két gyors gól lett az eredménye. Néha ugyan szükség volt egy kis szerencsére is, valamint Demjén hatalmas védéseire, de a vendégek egyáltalán nem érdemtelenül győzték le a bajnoki címvédőt.