ANGLIA

Manchester City: A Barcelona januárban kölcsönvenné a Manchester City angol válogatott szélsőjét, Raheem Sterlinget, ami nem ígérkezik egyszerű feladatnak, hiszen a 26 éves játékosnak rendkívül magasak a fizetési igényei. (Sport)

Két újabb vádat fogalmaztak meg Benjamin Mendy, a Manchester City világbajnok francia labdarúgója ellen, aki több rendbeli nemi erőszak és szexuális zaklatás elkövetésének gyanújával van őrizetben. Az augusztus végén letartóztatott 27 éves játékos ellen így immár hat vádpontban folytatnak eljárást. Mendy legutóbb – harmadszor – októberben indítványozta, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhessen, de az illetékes bíróság elutasította a kérvényt, így a játékos maradt a liverpooli börtönben. A balhátvédet szerdára a stockporti bíróságra idézték be.

A rendőrség korábban közölte, hogy a futballistát három nő jelentette fel – egyikük 18 év alatti -, a bűnesetek pedig tavaly október és idén augusztus között történtek.

Mendy játékjogát a Manchester City felfüggesztette.

A francia labdarúgó 2017-ben az AS Monacóból szerződött az angol klubhoz, amellyel azóta három bajnoki címet és két Ligakupát nyert. A francia válogatottban tíz alkalommal lépett pályára, tagja volt a 2018-as világbajnokságon győztes csapatnak is. (MTI)

Tottenham: A Football Insider beszámolója szerint Stefan de Vrij, az Inter holland válogatott védője állítólag elmondta a barátainak, hogy januárban szeretné elhagyni a milánóiakat és a Tottenhamhez szerződni.

Newcastle: A Newcastle United érdeklődik az AS Monaco 21 éves francia középpályása, Aurelien Tchouameni iránt, akit a Chelsea, a Liverpool és a Manchester City mellett a Real Madrid, a PSG és a Bayern München is szívesen látná soraiban. (Star)

Aston Villa: Brit sajtóhírek szerint az Aston Villa szerződtetné a Rangers védőjét, Nathan Pattersont. A 20 éves skót jobbhátvéd a Bayern München, az Atletico Madrid és a PSG kívánságlistáján szerepel. (90 min)

Reading: A Leeds United, a Wolves és a Burnley is fontolóra veheti a Reading korábbi U21-es angol válogatott középpályásának, John Swift szerződtetését. (Sheffield Star)

Angol válogatott: Gareth Southgate szövetségi kapitány szerint Harry Kane lehagyhatja a válogatottsági gólrekorder Wayne Rooney-t, miután a Tottenham Hotspur futballistája négy góllal vette ki a részét az angol csapat hétfő esti, San Marinó-i 10-0-s világbajnoki selejtezős sikeréből.

A szigetországi együttes sorozatban hetedszer harcolta ki a vb-részvételt – ezúttal a magyarok csoportjából -, Kane pedig immár 48 gólos a nemzeti csapatban, ezzel Gary Linekerrel holtversenyben harmadik az örökranglistán. A 28 éves csatár – aki a múlt héten, Albánia ellen mesterhármast ért el -, már csak öt találatra van a csúcstartó Rooney-tól.

Szerintem mindenképpen a céljai között szerepel a rekorddöntés. Figyelemreméltó tény, hogy nem gyakran volt esélye ilyen estéken pályára lépni (alacsonyan rangsorolt csapatok ellen)… Ezt mindig megértette, ezzel együtt a válogatotthoz hasonlóan az egyéni ambíciói is nagyok” – mondta Southgate. A szakember szerint Kane hétfőn ismét megmutatta, milyen a mentalitása és úgy gondolja, szinte nem is az a kérdés, hogy a futballista megdönti-e az angol rekordot, hanem az, hogy mikor.

És hogy mit tud majd kezdeni vele, ha elérte” – tette hozzá Southgate.

Kane idén rekordot jelentő 16 gólt szerzett a válogatottban és Tommy Taylor (1957) után az első angol játékos lett, aki egymás után két mérkőzésen is mesterhármast ért el. Arra legutóbb 1993-ban, Ian Wright volt képes Anglia színeiben – ugyancsak San Marino ellen -, hogy egy mérkőzésen belül négyszer is betaláljon. (MTI)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: A Barcelona “csendben” azon dolgozik, hogy a Liverpool egyiptomi válogatott támadóját, Mohamed Salah-t a Nou Campba csábítsa – az új vezetőedző, Xavi pedig “mindenáron” szeretné a 29 éves játékost a csapatában tudni. (El Nacional) A Barcelona figyelemmel kíséri a Chelsea 32 éves spanyol hátvédjét, César Azpilicuetát is. A rutinos védő papíron szerződésének utolsó nyolc hónapját tölti épp Londonban azaz a jövő nyáron szabadon igazolhatóvá válhat (ESPN)

Real Madrid: Az El Nacional információi szerint a Realvisszautasította az AS Roma 30 millió eurós ajánlatát Lucas Vázquezért.

Atlético Madrid: Az Atlético Madrid mellett az AC Milan és a Chelsea is csatlakozot azon klubokhoz, amelyek szerződtetnék az Angers francia U21-es válogatott csatárát, Mohamed-Ali Chót. (L’Equipe)

Sevilla: A Sevilla francia védője, Jules Kounde úgy gondolja, hogy a Chelsea sikertelen nyári ajánlata hatással volt az idei szezonban nyújtott teljesítményére (Goal)

OLASZORSZÁG

Napoli: A déliek 22 éves északmacedón középpályása, Eljif Elmas teljesítménye már a Real Madrid és a Barcelona érdeklődését is felkeltette. A klub közben azon dolgozik, hogy meghosszabbítsa a 22 éves nigériai támadó, Victor Osmihen 2025 nyarán lejáró szerződését. (Gazzetta dello Sport)

Juventus: Olasz sajtóhírek szerint a Juventus megválna a 21 éves svéd szélsőjétől, Dejan Kulusevskitől. Bár korábban felmerült egy esetleges csereüzlet az Arsenallal, amely során Nicolas Pepe a torinóiakhoz kerülne, ám az olaszok inkább a pénzt szeretnének látni az átigazolásból (Calciomercato)

AC Milan: A Sky Sport Italia információi szerint Davide Calabria vádlisérülése következtében kihagyni kényszerül az AC Milan soron következő bajnokiját és BL-mérkőzését.

Internazionale: A Calciomercato beszámolója szerint a holland válogatottban megsérült Stefan de Vrij megúszta a súlyosabb lerobbanást, de az Inter hátvédjének a soron következő, Napoli elleni rangadót biztosan ki kell hagynia.

Lazio: A Sky Sport Italia információi szerint a sérülése miatt az olasz válogatottól hazaküldött Ciro Immobile kihagyni kényszerül a Juventus elleni, hétvégi bajnoki összecsapást, és egyelőre az azt követő, Napoli elleni meccsen is kérdéses lehet a játéka.

AS Roma: Az Il Tempo értesülései szerint az Inter lejáró szerződésű uruguayi középpályását, Matías Vecinót a Roma is megpróbálhatja megszerezni jövő nyáron.

Genoa: Lezárult Enrico Preziosi korszaka a Genoa csapatánál. A tulajdonosváltáson átesett Grifoni a hétfői napon hivatalosan is beregisztrálta új tulajdonosként a 777 Partners céget, új elnökként pedig Alberto Zangrillót.

Olasz válogatott: Roberto Mancini, az Európa-bajnok olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya változatlanul hisz abban, hogy együttese kiharcolja a jövő évi katari világbajnokságon való részvételt annak ellenére, hogy ehhez pótselejtezőt kell nyernie.

Az olaszoknak a selejtezősorozat utolsó két fordulója előtt remek lehetőségük volt arra, hogy megnyerjék csoportjukat, s ezzel automatikusan vb-résztvevők legyenek, de előbb Rómában 1-1-es döntetlent játszottak a svájciakkal, majd hétfő este Észak-Írország vendégeként gól nélküli döntetlennel zártak. Közben Svájc 4-0-ra verte a vendég Bulgáriát, ezzel megszerezte a csoport első helyét, az olaszok pedig másodikként végezve pótselejtezőre kényszerülnek.

Négy évvel ezelőtt Olaszország szinte nemzeti tragédiaként élte meg, hogy 1958 óta először nem sikerült kijutnia a vb-re, a pótselejtezős párharcban ugyanis a válogatott elbukott a svédekkel szemben.

Biztos vagyok benne, hogy ott leszünk Katarban, sőt, talán még a vb-t is megnyerjük” – jelentette ki Mancini, hozzátéve, hogy most már a márciusi pótselejtezőre kell koncentrálniuk. “Kár érte, mert már sokkal korábban biztosíthattuk volna a csoportelsőségünket.” – fogalmazott a kapitány.

Az európai pótselejtezők sorsolását jövő pénteken tartják Zürichben. (MTI)

NÉMETORSZÁG

RB Leipzig: A Bild helyzetjelentést adott Szoboszlai és Gulácsi állapotáról – ekkor térhetnek vissza

Borussia Mönchengladbach: A ‘Gladbach mellett az angol Crystal Palace is érdeklődik az Arsenal angol támadója, Eddie Nketiah iránt, aki a szerződése lejártával minden bizonnyal távozik a londoniaktól. (Star)

Hertha BSC: Plakátkampánnyal hangol az Union elleni berlini futballrangadóra a Dárdai Pál vezette Hertha BSC. A szombati derbinek az Union ad otthont, amelynek a stadionja előtt egy óriásplakáton – pikáns módon – ugyancsak a városi rivális Hertha kék-fehér színei díszelegnek.

A Hertha városszerte 300 felületet vásárolt meg hirdetési célra, a hivatalos indoklás szerint azért, mert “a teljes Berlin egyesületének tekinti magát”, és a metropolisz minden részéről számít új szurkolók csatlakozására.

A kék-fehérek tavaly decemberben is hasonló akcióra szánták el magukat a városi derbi előtt, akkor több tízezer zászlót helyeztek el a fővárosban. Mivel azonban erre nem kaptak hatósági engedélyt, utólag pénzbírságot kellett fizetniük.

A Bundesligában 11 forduló után az Union a nyolcadik, a Hertha pedig a 13. helyet foglalja el a tabellán. (MTI)

Német válogatott: Lothar Matthäus, az 1990-ben világbajnok német labdarúgó-válogatott középpályása szerint Hansi Flick szövetségi kapitány most hasonló módon tudja lelkesíteni a Nationalelf játékosait, mint az ő idejében Franz Beckenbauer.

A korábbi magyar szövetségi kapitány a Sky weboldalán olvasható cikkében úgy fogalmazott, ha a jelenleg egyértelműen látható lelkesedés a katari vb idejére is fennmarad, és minden győzelemmel tovább nő, akkor a válogatott futballistáit ez csúcsteljesítményre ösztönzi majd.

A 60 éves Matthäust a sorozatban nyolc sikernél tartó együttes arra a csapatra emlékezteti, amelynek ő is tagja volt, és amely vb-t nyert 1990-ben.

Velünk is az történt Olaszországban, hogy minden egyes telefonhívás, vagy a médiában megjelent cikk után éreztük, otthon folyamatosan nő a remény és a hit a csapatban” – emlékezett 1990-re a 150 válogatottságával német csúcstartó Matthäus.

A szakember úgy fogalmazott, merész összehasonlításra vállalkozik, és kijelenti, hogy Hansi Flick Franz Beckenbauerre emlékezteti őt.

Ahogy mi 1990-ben Beckenbauer ajkán csüngtünk, amikor hozzánk beszélt, úgy hallgatja elbűvölten a mostani generáció Flicket. Mindenki szereti és lelkesedik érte, a futballisták érte is futnak, hogy megnyerjék a meccset” – írta Matthäus.

A német válogatott az európai vb-selejtező J csoportját kilenc győzelemmel és egy vereséggel nyerte meg, így egyenes ágon kijutott a jövő évi, katari vb-re. (MTI)

FRANCIAORSZÁG

Lyon / Lille: Nuno Espirito Santo, a Tottenham közelmúltban menesztett vezetőedzője szeretne gyorsan visszatérni a Premier League-be, azonban az ügynöke egy franciaországi álláslehetőséget célozna meg számára, ugyanis a Lyon és a Lille is alkalmazná a portugál szakembert. (Star)

VILÁGFOCI

Svájci válogatott: A világbajnoki részvétel kivívásával a 2024-es Európa-bajnokság végéig Murat Yakin marad a svájci labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A 47 éves szakembert augusztusban nevezték ki Vladimir Petkovic utódjának. Az akkor aláírt megállapodásban pedig szerepelt egy kitétel, miszerint ha sikerül kivezetnie a nemzeti együttest az egy év múlva kezdődő katari vb-re, akkor automatikusan meghosszabbodik a szerződése a németországi kontinenstornáig.

Minden egyértelmű és világos a kvalifikáció megszerzésével. Ezt eleve így terveztük, hogy ebben az esetben ő marad a nemzeti csapat edzője 2024-ig” – mondta Pierluigi Tami, a válogatott igazgatója.

Svájc hétfőn az utolsó csoportmérkőzésén 4-0-ra legyőzte Bulgáriát, és megelőzte az addigi éllovas olaszokat, akik gól nélküli döntetlennel zártak Észak-Írországban, s a második helyre szorultak. Roberto Mancini Európa-bajnok csapata így márciusban pótselejtezőre kényszerül a vb-szereplésért. (MTI)