ANGLIA

Manchester City: Visszaigazolnák a Borussia Dortmundtól egykori játékosukat, a 19 éves angol válogatott támadót, Jadon Sanchót, aki 90 millió fontba kerülhet alsó hangon, és akiért a Manchester United, a Chelsea, a Barcelona és a Real Madrid is érdeklődik (Star)

Arsenal: A Manchester City-t irányító Pep Guardiola is elismerte, hogy segítője, Mikel Arteta az Ágyúsokkal tárgyal. Az ugyancsak manchesteri Kevin De Bruyne szerint ha a spanyol másodedzőjük az Arsenal menedzsere akar lenni, hagyni kell elmenniük (Goal)

Manchester United: Szinte biztosak abban, hogy a 19 éves salzburgi gólvágó, a norvég Erling Haaland őket választja majd és nem a többi kérőt (Independent)

A Manchester United francia labdarúgója, Paul Pogba eddig sérülés miatt hagyta ki a szezon nagy részét. A világbajnok középpályás a 2019/20-as idényben csapata 25 mérkőzése közül mindössze haton tudott pályára lépni, az Európa Liga csoportkörében egy összecsapáson sem játszott. Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző pedig nemrég azt közölte, hogy pár napja betegség miatt esett ki az edzésmunkából a szeptemberben bokasérülést szenvedett középpályás, akire nagy szükségük lenne. Aztán kikerült egy videó az egyik közösségi oldalra, amely szerint Pogba minden súlyos betegség ellenére odatette magát az öccse esküvőjén… (az MTI híre alapján)

Chelsea: A Villarreal 20 éves nigériai válogatott szélsője, Samuel Chukwueze lehet az egyik téli érkező (Telegraph)

Everton: A kispadra leginkább esélyes Carlo Ancelotti a jelenleg ideiglenesen irányító skót Duncan Fergusont is megtarthatja a szakmai stábban (Telegraph)

West Ham United: A Kalapácsosok vennék kölcsön januárban a Real Madrid nyáron, 60 millió euróért igazolt szerb válogatott támadóját, Luka Jovicot, aki nem tudta egyelőre beváltani a hozzá fűzött reményeket Madridban (Fichajes)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: Antoine Griezmann, a címvédő Barcelona nyáron szerződtetett francia labdarúgója izgatottan várja karrierje első El Clásicóját, a spanyol bajnokság szerda esti csúcsrangadóját. Griezmann – aki az Atlético Madridtól érkezett, és egyre markánsabb szerepet vállal a katalánoknál – elmondta: számára ez egy álom. “Ezt a mérkőzést már nagyon sokszor láttam a televízióban. Megtiszteltetés, hogy esélyem van játszani az El Clásicón, és bizonyíthatom a képességeimet” – nyilatkozta az összecsapás előtt, amelyet Camp Nou stadionban rendeznek.

Ernesto Valverde vezetőedző minden bizonnyal ezúttal is Luis Suárez és Lionel Messi társaként veti be a franciát a támadósorban, ahonnan Ousmane Dembélé hiányzik sérülés miatt. A madridiaknál Eden Hazard nem bevethető ugyancsak sérülés miatt, de ő – ellentétben Dembélével – kulcsembernek számít csapatában. Zinédine Zidane madridi edző számára a legnagyobb fejtörést így az okozhatja, hogy kivel helyettesítse a belgát: a továbbra is hullámzóan teljesítő, sokszor hiányzó Gareth Bale, vagy a 18 éves Rodrygo Goes legyen Karim Benzema társa az első vonalban. Utóbbi hangsúlyozta: a Camp Nouban mindig nagyon nehéz játszani, az El Clásico pedig a szezon legfontosabb mérkőzése.

Az idény első Barcelona-Real Madrid rangadóját eredetileg október 26-án rendezték volna, ám a heves katalóniai tüntetések miatt elhalasztották. Az összecsapást most rendkívüli intézkedések előzik meg: a biztonsági erők háromezer tagja igyekszik a rendet fenntartani a Camp Nou stadionban és annak környékén. A mozgósítás előzményeként a katalán függetlenségpárti tüntetők megmozdulást hirdettek a stadion körül, a demonstrációt az este nyolckor kezdődő mérkőzéshez igazítva, alig négy órával annak kezdete előtt.

A legkönnyebb és legbiztonságosabb logisztika érdekében mindkét csapat a stadionhoz közeli Hotel Sofíában száll meg, ami elég szokatlan, de ezúttal szükséges és logikus lépés volt.

A mérkőzés eredeti időpontjában a Barcelona foglalta el az első, a Real Madrid a második helyet a tabellán – csakúgy, mint most -, de akkor egy pont volt a katalánok előnye, akiknek ráadásul hattal (13/7) volt jobb a gólkülönbségük. Ezúttal pontazonosság van a két csapat között – amelyek a hét végi fordulóban egyaránt vendégként játszottak döntetlent -, a gólkülönbségek is közelebb kerültek egymáshoz, már csak kettővel jobbak a katalánok (23/21).

A Barcelona nem volt meggyőző a Real Madrid ellen a közelmúltban házigazdaként: a legutóbbi hat tétmérkőzésből csak egyet tudott megnyerni, míg három döntetlen mellett kétszer alulmaradt. (MTI)

Real Madrid: Zinedine Zidane az Espanyol 23 éves spanyol/katalán középpályását, Marc Rocát vinné el januárban. A játékos ára 40 millió euró körül mozoghat (Don Balon)

Valencia: Új, 2023-ig szóló szerződést írtak alá 22 éves középpályásukkal, Carlos Solerrel.

OLASZORSZÁG

Internazionale: A télen megvásárolhatják azt a Nemanja Maticot a Manchester Unitedtől, akivel nem igazán számolnak jelenleg az angol klubnál (Telegraph)

Napoli: A déliek kiszemeltje az Arsenal uruguayi középpályása, Luca Torreira, akit első körben, 3 millió euró kifizetésével kölcsönben vinnének el az angol csapattól (Football London)

AC Milan: A Barcelona 19 éves francia utánpótlás-válogatott védőjét / védekező középpályását, Jean-Clair Todibót szerződtetnék (Calciomercato)

AS Roma: A Farkasok hozhatják el (menthetik meg) az Everton 19 éves olasz támadóját, Moise Keant, aki a nyáron igazolt a Juventustól Liverpoolba, de nem sok sót evett meg angol csapatánál. A fővárosiak egyelőre az idény végéig vinnék – kölcsönben (Daily Star)

NÉMETORSZÁG

Mainz: A gólpasszos Szalai óriási öngólt is rúgatott az ellenféllel a Bundesligában – videó

Bayern München: Jerome Boateng távozna a Bayerntől januárban. A 31 éves világbajnok védő kevesebbet játszik az utóbbi hónapokban csapatában, ráadásul a Werder Bremen elleni 6-1-s bajnokin már a szünetben lecserélték, miután összeveszett csapattársával, Joshua Kimmich-hel (Süddeutsche Zeitung)

Bundesliga: Őrületes fordulatok Gulácsiék hatgólos rangadóján – videó, eredmények

Schalke: Négy meccsre eltiltották és 12 ezer euróra megbírságolták a Schalke 22 éves kapusát, Alexander Nübelt, aki a vasárnapi, Eintracht Frankfurt elleni bajnokin brutálisan belerúgott az ellenfél játékosába, Mijat Gacinovicba.

Bayer Leverkusen: Szerződtették a River Plate argentin irányítóját, Exequiel Palaciost. A német klub bejelentése szerint a 21 éves, négyszeres válogatott játékos szerződése január 1-jén lép életbe, és 2025 júniusáig érvényes. Simon Rolfes sportigazgató szerint régóta figyelték Palacios játékát, amely “igazán meggyőző volt”. A középpályás vezérletével a River Plate múlt pénteken megnyerte az argentin kupát, az volt a játékos utolsó mérkőzése eddigi csapatában, amelyben 77 találkozón szerepelt. Sajtóértesülés szerint a Leverkusen 22 millió eurót fizetett a játékjogáért. (MTI)