ANGLIA

Liverpool: Átadólistára tették a belga Divock Origit és a svájci Xherdan Shaqirit is, mindketten távozhatnak januárban (ESPN)

Manchester City: Hamarosan bejelentheti a City Dario Sarmiento érkezését Az argentin Estudiantes 17 éves szélsőjéért összesen nagyjából 18 millió fontot fizethetnek az angolok, akik azonban rögtön kölcsönbe is küldenék a tehetséget, hogy az megfelelő tapasztalatot szerezzen (TodoFichajes)

Manchester United: A klub sokat támadott ügyvezető elnöke, Ed Woodward szerint sem edzőváltásra, sem új igazolásokra nem lesz szükség a meglehetősen rapszodikusan teljesítő MU-nál a télen. A vezető szerint inkább már a jövő nyári átigazolási időszakra fókuszálnak a klubházban (BBC)

Chelsea: Két távozója szinte biztos lesz januárban a Kékeknek. A 27 éves német válogatott védő, Antonio Rüdiger, illetve a 22 éves angol bekk, Fikayo Tomori a több játéklehetőség reményében igazolhat el (ESPN) Maradhat viszont a francia Olivier Giroud, aki azonban mindenképpen többet szeretne az eddigieknél futballozni, mert ott akar lennie a jövő nyári Európa-bajnokságon (Telegraph)

Arsenal: Az Ágyúsok egyik januári kiszemeltje a török Basaksehir 22 éves középpályása, Berkay Özcan, aki még a Manchester United elleni 2-1-es BL-győzelem során hívta fel magára a figyelmet Londonban (Transfermarkt)

Arsenal / Tottenham: Vasárnap este rendezik az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a Tottenham Hotspur-Arsenal észak-londoni rangadót, amelyen a vendégegyüttes spanyol vezetőedzőjének, Mikel Artetának az állása is veszélybe kerülhet. A mérkőzés legfeljebb a tradíciók miatt nevezhető rangadónak, a tabella alapján más a helyzet, a listavezető találkozik a középmezőny egyik leggyengébb csapatával. Artetát a szurkolók többsége az elmúlt hetek eredményei miatt rendszeresen támadja, és a drukkerek hangulatát az sem javítja, hogy az Európa-liga csoportkörében az Arsenal százszázalékos mérleggel áll az élen. A második számú nemzetközi kupasorozatban a Rapid Wien, Molde, Dundalk trióval szemben kellett helyt állnia az Ágyúsoknak, és miközben ez sikerült, a Premier League-ben november 1. óta nem győztek, ráadásul saját stadionjukban kaptak ki az Aston Villától, valamint a Wolverhamptontól. Éppen ellentétes a helyzet a Tottenhamnél, amely vesztes meccsel indította a szezont, azóta azonban a bajnokságban legyőzhetetlennek bizonyult, igaz, az Európa-ligában becsúszott egy vereség a belga Antwerp otthonában. José Mourinho tanítványai tíz kör után hat győzelemmel, három döntetlennel és egy elveszített összecsapással állnak a PL élén, igaz, a címvédő Liverpool hozzájuk hasonlóan 21 pontos. A vasárnapi rangadó esélyese tehát az előzmények alapján a Spurs, ugyanakkor az ehhez hasonló találkozókon a múltban is előfordultak már meglepetést jelentő eredmények. Artetának vélhetően úgy kell felkészítenie az Arsenalt, hogy a meccs eredménye az ő vezetőedzői jövőjét is befolyásolhatja. (MTI nyomán)

Arsenal / Liverpool: A Talksport információi szerint az Arsenal vagy a Liverpool csapatában folytathatja pályafutását a Brighton mail középpályása, Yves Bissouma.

West Ham United: 1,2 millió fontért szerezhetik meg Frederik Alves Ibsent a dán Silkeborg csapatától. A brazil származású, de már Dániában született 21 éves védő átigazolási díjáról már októberben megegyeztek a csapatok, a bekk pedig Londonba repült, hogy szerződése részleteit tisztázza a Kalapácsosokkal (Sky Sports)

Newcastle: A Newcastle szerződtetné a Manchester United angool U21-es válogatott védőjét, Brandon Williamst. (Star)

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: Sajtóhírek szerint a Real Madrid már felvette a kapcsolatot az argentin Mauricio Pochettinóval, aki a csapat új vezetőedzője lehet majd a francia Zinedine Zidane helyett (Sport)

Barcelona: A Barcelona hamarosan tárgyalni fog Ousmané Dembelé jövőjéről, aki iránt közben a Manchester United is érdeklődik. (ESPN)

Atlético Madrid: Luis Suárez koronavírus-tesztje negatív lett, kiszabadulhat a karanténból

Real Betis: A klubnál cáfolták azokat a híreket, melyek szerint a Barcelonától augusztusban menesztett Quique Setien váltaná a kispadon a chilei Manuel Pellegrinit (Mundo Deportivo)

OLASZORSZÁG

Juventus: A francia Lyon keresett támadó középpályása, a 22 éves Houssem Aouar azért nem lett a torinóiak játákosa, mert az üzlet részeként a franciáknak csereként felajánlott Federico Bernardeschi nem akart az OL-hez igazolni még kölcsönben sem (L’Equipe)

Raffaele Cantone olasz legfőbb ügyész szerint a Juventus labdarúgócsapata is segített Luis Suárez szeptemberi nyelvvizsgájánál, amelynek kapcsán egyetemi tisztségviselőket függesztettek fel.
A nyelvvizsga az uruguayi játékos honosításához kell – felesége olasz származású -, ami a Juventusnak azért áll érdekében, mert szeretné szerződtetni a támadót, aki így nem számítana az Európai Unión kívülinek, és a megengedett kvótaszámot nem növelné. Szeptemberben Luis Suárez sikeresen letette a vizsgát egy perugiai egyetemen, de azt követően nem sokkal az olasz sajtóban már felvetődött a gyanú, hogy kedvezményes eljárásban részesült. A vizsgáztató a teszt után közölte, hogy a Suárez 15 perc alatt megszerezte az állampolgársághoz szükséges középfokú B1-es képesítést, mivel csak a vizsga szóbeli részét tette le.

Cantone közölte, a nyelvvizsga tesztjének tartalmát előzetesen eljuttatták Luis Suárezhez, míg vizsgájának eredményét és annak pontszámát is előre meghatározták, hogy megfeleljenek a Juventus kívánságának.

Hozzátette, a torinói együttes még a legmagasabb intézményi szinteken is tett lépéseket annak érdekében, hogy Suárez állampolgársági ügyét felgyorsítsák. Az ügyész kiemelte, vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy az egyetemhez nem tartozó személyek követhettek-e el bűncselekményt az ügyben. A Juventus egyelőre nem kommentálta a hírt, míg az egyetem – ahol négy tisztségviselőt nyolc hónapra felfüggesztettek – tagadta a jogsértést. A 33 éves Luis Suárez a nyáron hat év után hagyta el a Barcelonát, majd 2022 nyaráig aláírt az Atlético Madridhoz, közben a Juventus egy évre kölcsönvette középcsatárnak a 28 éves Álvaro Moratát az Atléticótól. (MTI)

AS Roma: Rongybabaként rogyott össze az EL-meccsen leütött játékos – videó

Napoli: A nápolyiak 26 éves lengyel támadója, Arkadiusz Milik rendkívül kapós lett, a Tottenham Hotspur, az Everton és az Atlético Madrid is vinné a télen (AS) Az eladásra szánt szlovák Stanislav Lobotka helyett a Chelsea mindössze 19 éves játékosa, Billy Gilmour érkezhet a középpályára (Calciomercato)

Cagliari: A szárdok pénteken bejelentették, hogy 20 éves lengyel védőjük, Sebastian Walukiewicz új, 2024-ig szóló szerződést írt alá a klubbal.

NÉMETORSZÁG

Bundesliga: Augusztus 13-án rajtol a német labdarúgó-bajnokság 2021/22-es szezonja. A jelenleg zajló idény a koronavírus-járvány miatt később kezdődött, de jövőre visszaállnak az augusztus közepi rajtra. A másodosztály küzdelmei a Bundesligához képest három héttel korábban, július 23-án kezdődnek – döntött a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) pénteki elnökségi ülésén. Az utolsó fordulóra a tervek szerint 2022. május 14-én és 15-én kerül sor az élvonalban és a másodosztályban, egy héttel később pedig a Német Kupa fináléját rendezik Berlinben.

A kupasorozat első körös meccseit augusztus 6. és 9. között játsszák, egy héttel a bajnoki start előtt.

A tervek szerint a Bundesligában az őszi és a tavaszi szezonban is 17-17 fordulót bonyolítanak le, utóbbi a rövid téli szünet után 2022. január 7-én kezdődik. A 2022/23-as idény még korábban kezdődik majd, mert a télen sorra kerülő katari világbajnokság miatt a bajnokságot szüneteltetni kell majd. (MTI)

VILÁGFOCI

PSG: Bár a brazil Neymar a minap megpendítette, hogy együtt szeretne játszani újra – akár már a következő idényben – Lionel Messivel, a Paris Saint-Germain elnöke, Nasser Al-Khelaifi meglehetősen visszafogottan és diplomatikusan nyilatkozott a témában. “Messi a Barcelona játékosa. Nem beszélhetek erről” – mondta a felvetés kapcsán a klubvezető a “Touche Pas a Mon Poste” nevet viselő francia talkshowban.

A katalán Mundo Deportivo információi szerint egyébként Neymar számára Messi leigazolása nem csak pusztán vágy, hanem feltétel is, állítólag a brazil csak akkor hajlandó hosszabbítani a párizsiakkal, ha Messit tényleg megszerzik Barcelonából.

FIFA: A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vezető testülete pénteki ülésén úgy döntött, a korábbi tervekkel ellentétben az először 24 csapatosra tervezett klubvilágbajnokságot jövőre az eddigi formátumnak megfelelően hét együttessel rendezik meg. A tanácskozáson – amely egyperces gyászszünettel kezdődött a november 25-én elhunyt Diego Maradona emlékére –, arról is határoztak, hogy a klubvilágbajnokság házigazdája Japán lesz, és az eddigi szokásoknak megfelelően év végén kerül rá sor.A klubvilágbajnokságot korábban megreformálta a FIFA, minek eredményeként csak négyévente rendezné meg a tornát, de 24 csapat részvételével. Az első ilyen esemény jövő nyáron lett volna Kínában, csakhogy a koronavírus-járvány miatt az idei Európa-bajnokságot és a Copa Américát is 2021-re halasztották el.

Gianni Infantino elnök kijelentette, hogy a 24 csapatos klub-vb továbbra is tervben marad, csak a bevezetésének időpontja még nem dőlt el.

Szintén versenynaptárt érintő határozat, hogy Dél-Amerikában a 2021. szeptemberi és októberi, valamint a 2022. januári és márciusi, míg Európában a 2021. márciusi és szeptemberi válogatott szünetet megtoldotta egy nappal a FIFA, mert így ezekben a periódusokban kettő helyett három meccset lehet játszani. A FIFA legfőbb döntéshozó szerve úgy döntött, hogy a május 21-ére kiírt 71. kongresszust nem Tokióban tartja, hanem online lesz. (MTI)