KORONAVÍRUS

Rovat: Legendás focisták “mezébe bújtak” napjaink legnagyobb hősei – minden hír a járványról!

ANGLIA

Chelsea: Sajtóhírek szerint a Chelsea kinézte magának a városi rivális, Arsenal gaboni támadóját, Pierre-Emerick Aubameyangot. (ESPN)

Oliver Giroud egy évvel, 2021 nyaráig meghosszabbította szerződését a Chelsea labdarúgócsapatával. A BBC honlapja kiemelte: miután a 33 éves francia csatár a 2019/20-as szezon őszi idényében mindössze öt bajnoki találkozón lépett pályára – ezekből háromszor csereként – és eredeti szerződéséből csupán fél év maradt, januárban közel állt a klubváltáshoz. Leginkább az Internazionaléval hozták hírbe. Februárban azonban megsérült posztriválisa, Tammy Abraham, a világbajnok Giroud pedig élt a lehetőséggel: jó teljesítménnyel hálálta meg Frank Lampard vezetőedző bizalmát, és négy PL-meccsen kétszer volt eredményes. A Chelsea 2018 januárjában szerezte meg a támadót a londoni rivális Arsenaltól, de korábbi állomáshelyével ellentétben új klubjában nem számított stabil kezdőjátékosnak. Ennek ellenére tavaly nyáron már egyszer meghosszabbították a szerződését. (MTI)

Leicester City / Everton: Őrült spanyol sajtóhír szerint a Leicester és az Everton is kölcsönvenné Philippe Coutinhót. (Sport)

Fulham: A Mundo Deportivo úgy tudja, a Real Madrid kinézte magának a Fulham középpályását, Andre-Franck Zambo Anguissát.

Manchester United: A Manchester United ügyvezető alelnöke, Ed Woodward azt mondta: az idei nyárra vonatkozó, százmillió fontos átigazolásokról szóló pletykák nem veszik figyelembe azt a pénzügyi realitást, amellyel a futball szembenéz a koronavírus-járvány miatt. A sajtó az elmúlt napokban azt írta, hogy az MU 200 millió fontot fizet majd a Tottenham Hotspur csatáráért, Harry Kane-ért és további 130 milliót költ a Borussia Dortmund ugyancsak angol válogatott középpályására, Jadon Sanchóra.

“Senkinek ne legyenek illúziói a labdarúgásra váró kihívásokkal kapcsolatban. A klubok számára – így számunkra is – a nyári átigazolási időszak várhatóan nem úgy fog zajlani, mint általában”

– fogalmazott Woodward a Manchester United szurkolói fórumán.

Hozzátette: mint mindig, a csapat eredményességét tartják a legfontosabb szempontnak, de előbb látniuk kell a járvány iparágra gyakorolt hatását és egy átfogó pénzügyi képet, s majd csak azután beszélhetnek a normalitás visszatéréséről. Woodward szerint nagyon szeretnék, ha csapatuk minél előbb újra pályára léphetne, de erre csak akkor kerülhet sor, ha az biztonságos. “Először várhatóan csak zárt kapuk mögött rendeznek majd meccseket, de a futballélet akkor tér vissza a régi kerékvágásba, ha már a szurkolók is bemehetnek a stadionokba” – tette hozzá. Az angol Premier League küzdelmei – más európai bajnokságokhoz és nemzetközi sorozatokhoz hasonlóan – március közepén szakadtak félbe a világjárvány miatt. (MTI)

Tottenham: Sajtóhírek szerint a Tottenham szakvezetője, José Mourinho másik barcelonai játékost csábítana Londonba, ám a kiszemelt Arthur azt mondta, hogy még évekig a katalán gárdában akar futballozni.

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: A Barcelona két labdarúgóját, Samuel Umtitit és Nélson Semedót is kész felajánlani a Tottenham Hotspurnek, hogy megszerezze a londoni klubtól Tanguy Ndombélét. A Sky Sport angol honlap arról számolt be, hogy a katalánok nagyon szeretnék szerződtetni a 23 éves, kiváló fizikummal rendelkező francia labdarúgót, akinek érkezésével a középpályájukat tennék stabilabbá. Hozzátették: a tavaly nyáron 54 millió fontért (22 milliárd forintért) igazolt Ndombélének első Premier League-szezonja felemásra sikerült ugyan, de miután szerződése 2025 nyaráig érvényes, a kérőnek mélyen a zsebébe kellene nyúlnia. Ezt pedig a világjárvány miatt kialakult gazdasági helyzetben még a Barcelona sem engedheti meg magának. A katalánok ezért inkább csereüzletben gondolkodnak, és készek lemondani az egyaránt 26 éves Umtitiről és Semedóról. Előbbi iránt korábban már érdeklődött a Spurs, de a franciák világbajnok középső védője az utóbbi időszakban sérülésekkel bajlódott, és elveszítette korábbi stabil helyét a Barcelona kezdőcsapatában. A szélső védőt sem sorolják a kihagyhatatlan játékosok közé a spanyol együttesnél, a portugál válogatott iránt olasz élvonalbeli klubok, köztük az Internazionale érdeklődött. (MTI nyomán)

Az Evertonban köthet ki a Barcelona brazil hátvédje, Emerson. A 21 éves bekk az idei szezont a Betisben töltötte kölcsönben. (Sport)

Real Madrid: Dani Ceballos elmondása szerint a következő szezont a Real Madridban kezdi meg annak ellenére, hogy idén az Arsenalban szerepelt kölcsönben. (Evening Standard)

Az ESPN információi szerint a Real Madrid figyeli a Sao Paulo 21 éves brazil korosztályos válogatott középpályását, Igor Gomest. A portál értesüléseit a játékos ügynöke is megerősítette.

Atlético Madrid: A Mundo Deportivo értesülései szerint az Atlético Madrid támadója, Nicolas Schiappacasse nyártól a Penarolban folytathatja pályafutását.

Osasuna / Betis: Az Osasuna labdarúgócsapatának öt korábbi igazgatóját, valamint a Real Betis két volt játékosát börtönbüntetésre ítélték korrupciós vádak alapján. A legkomolyabb tételt Angel Vizcay korábbi ügyvezető igazgatóra rótták ki, aki nyolc évet és nyolc hónapot kapott hűtlen kezelés, számlák meghamisítása és bundázás miatt. Utóbbiért a két sevillai futballista, Antonio Amaya és Xavi Torres egy-egy évet kapott. Az ítéletek egyelőre nem jogerősek. Luis Sabalza, az Osasuna jelenlegi elnöke örömét fejezte ki az ítéletek megismerése után, és megismételte, hogy a klub kezdeményezőként lépett fel a korábbi vezetőséggel szemben. “Boldogok vagyunk. Az Osasuna azok közé tartozott, akik bíróságra vitték ezt az ügyet, mert amikor átvettük az irányítást, olyan dolgokat fedeztünk fel, amelyek nem tetszettek. Úgy vélem, a gyanúsítást, amivel éltünk, a bíróság megerősítette, elvégezte a munkáját” – mondta.
A Real Betis viszont kudarcként élte meg két korábbi játékosa tettét, amellyel, mint azt hangsúlyozta, károkat okoztak a klubnak. “Amint az bebizonyosodott, a Real Betisnek semmi köze ezekhez a szánalmas cselekményekhez” – reagált a sevillai klub közleményben. “A Real Betis mindig is aktív szerepet játszott a korrupció elleni harcban a tisztességes játékért, és együttműködött a Ligával, illetve más szervezetekkel, amelyek a sportágunkat működtetik.” A Liga is üdvözölte az ítéleteket.

“A büntetések kiszabása megerősíti a Ligát”

– szögezte le a szervezet a reagálásában, melyben emlékeztet rá, hogy küzd a korrupció és minden olyan kísérlet ellen, amely mérkőzések eredményének és végső soron a bajnokságok kimenetelének pályán kívüli befolyásolására irányul. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy az Osasuna korábbi vezetősége összesen 650 ezer eurót fizetett Amayának és Torresnek azért, hogy ösztönözze őket a Betis Real Valladolid elleni győzelmére a 2013/14-es idény utolsó előtti fordulójában, és arra, hogy az utolsó mérkőzést pedig veszítse el a sevillai csapat az Osasunával szemben. A Real Betis, amely akkor már kieső volt és végül utolsóként zárt, 4-3-ra verte a Valladolidot, majd 2-1-es vereséget szenvedett az Osasunától. Két ingatlanügynököt is elmarasztaltak, amiért hamis dokumentumokkal segítettek az Osasuna könyvelését egyensúlyba hozni a 2012/13-as és a 2013/14-es szezonban. Mindketten kilenc hónapot kaptak. Az Osasuna korábbi vezetésének mellékbüntetésként vissza kell fizetnie a klubnak 2 340 000 eurót az erre az időszakra vonatkozó hűtlen kezelés miatt. (MTI)

OLASZORSZÁG

AS Roma: Három évre szóló szerződéssel kecsegteti az AS Roma a Napoliban futballozó belga válogatott csatárt, Dries Mertenst. A Corriere dello Sport című napilap értesülése szerint a 32 éves támadónak a fővárosi klub évi 3,5 millió eurós fizetést ajánl. A csapatváltást segítheti, hogy Mertens nápolyi szerződése június végén lejár. A csatár a Serie A 2019/20-as szezonjának félbeszakításáig 29 mérkőzésen játszott, 12 gólt szerzett és hat gólpassza volt. (MTI)

Juventus: Giorgio Chiellini, a Juventus csapatkapitánya azt tervezi, hogy 2021 nyarán, szerződésének lejártakor befejezi futballpályafutását. A Tuttosport híre szerint a 35 éves védőjátékos utána is marad az olasz bajnoki címvédőnél, s várhatóan a klub irányításában kap szerepet. Chiellini 2005 óta áll a torinói együttes szolgálatában, a mostani – a koronavírus-járvány miatt félbeszakított – idényben, szalagszakadásából felépülve három mérkőzésen játszott, s egy gólt szerzett. Az olasz válogatottban 2004 óta 103 meccsen jutott szóhoz, s nyolc alkalommal volt eredményes. (MTI)

Lazio / Serie A: Az olasz labdarúgó-bajnokság mielőbbi folytatását sürgette a tabella második helyén álló Lazio elnöke. Claudio Lotito főként pénzügyi és pszichológiai okokra hivatkozott a Rai 3 tévécsatornának adott interjújában.

“A futball óriási iparág nálunk, és 1,2 milliárd eurós adóbevételt biztosít az államnak. Így közvetve az Olasz Olimpiai Bizottság fenntartásához is hozzájárul, ami évi 460 millió euróba kerül”

– fejtette ki a nagyvállalkozó. A 62 éves üzletember emlékeztetett arra is, hogy az ókori rómaiak történelmét a “cirkuszt és kenyeret” elv jellemezte, amelyet jelenleg is szem előtt kell tartani.
Az élvonal húsz klubja – csütörtöki állásfoglalásuk szerint – támogatja, hogy a koronavírus-járvány miatt március 9-én félbeszakadt idény a pályán dőljön el. Ha a helyzet engedi, május 4-én állhatnak edzésbe az együttesek szigorú orvosi ellenőrzések mellett, és utána – vélhetően zárt kapuk mögött – folytatódhatna a pontvadászat, valamint az Olasz Kupa is május utolsó hetében, várhatóan 27-én. (MTI)

Serie A: Az olasz élvonalbeli labdarúgóklubok játékosai és a szakmai, valamint a technikai személyzet tagjai fejenként öt tesztkészletet kapnak annak érdekében, hogy a Serie A-ban újra induljon az élet. A Corriere dello Sport sportnapilap szombaton arról számolt be, hogy az olasz szövetség (FIGC) ezt a javaslatát jóváhagyásra megküldte a kormánynak. Korábban ugyanis olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a klubok nem rendelkeznek elégséges mennyiségű teszttel, így az újra kezdés előtt az érintetteket nem tudják kellő számú vizsgálatnak alávetni.
Gabriele Gravina, a FIGC elnöke már kifejtette, hogy reményei szerint májusban a csapatok folytathatják az edzéseket, ám Vincenzo Spadafora sportminiszter szerdán ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy egyelőre semmilyen dátumot nem hajlandó jóváhagyni. A szövetség tervei szerint csapatonként 40-50 embernek kellene szeparált edzőtáborba vonulnia, ahol az első héten mindenki különmunkát végezne, tiszteletben tartva a távolságtartásra vonatkozó irányelveket. Amennyiben a vizsgálatok kimutatnák, hogy nincs pozitív eset, úgy a második héten már sor kerülhetne a közös edzésekre is. A lapban nyilatkozott Francesco Vaia, vezető olasz virológus is, aki kiemelte: akkor sem kellene leállítani azonnal mindent, ha mégis találnának pozitív esetet. Hozzátette: az egészségügyben sem küldenek haza mindenkit a munkából, ha egy kollégájuknál kimutatták a fertőzést. “Akik kapcsolatba kerültek vele, azokat vizsgálatoknak kell alávetni és megfigyelni” – mondta. Hangsúlyozta: a jelenlegi, világjárvány miatti nehéz helyzetben “a józan ész és a tudomány együttműködésére van szükség, ezeknek kéz a kézben kell együtt járniuk“.
A Serie A mostani idénye március 9-e óta szünetel, és még 12 teljes forduló van hátra. A szövetség csütörtök esti bejelentése szerint mind a húsz klub támogatja, hogy a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt idény a pályán dőljön el. Reményeik szerint május végén már mérkőzéseket tudnak rendezni – nézők nélkül, zárt kapuk mögött -, és ebben az esetben augusztus 2-ig tartana a küzdelem az élvonalban. (MTI)

FRANCIAORSZÁG

PSG: A Calciomercato információi szerint a PSG Ángel di Maríát és Julian Draxlert is felajánlhatja a Manchester Unitednek Paul Pogbáért cserébe.

Lille: A Le10 Sport informcáiói szerint a Chelsea elöljárói felvették a kapcsolatot a Lille nigériai támadójával, Victor Osimhennel.

Koronavírus: Felébresztették a kómából a fertőzött focistát, egyedül lélegzik – sajtóhír

VILÁGFUTBALL

Algéria: Algéria futballválogatottjának kapuját őrzi a jövőben Luca Zidane, az algériai származású, korábbi francia aranylabdás Zinedine Zidane-nak a fia. A 21 éves kapus az algíri Echoruk híre szerint beleegyezett abba, hogy elfogadja az algériai állampolgárságot, és az arab ország felnőtt válogatottjában fog szerepelni. A francia-spanyol kettős állampolgárságú Luca Zidane klubszinten legutóbb a Real Madrid – ahol apja a vezetőedző – fiókcsapatának, a Castillának a játékosaként kölcsönben a Racing Santandernél védett, és a franciák 17 éves korosztályos válogatottjának tagjaként 2015-ben Európa-bajnok lett. (MTI)

Olympiakosz: Mérkőzések eladása miatt kizárhatják az Olympiakoszt a görög labdarúgás élvonalából, többen pedig börtönbe kerülhetnek az SDNA görög portál szerint. Az athéni futballklub elnökével szemben az a vád, hogy 2014-ben és 2015-ben számos meccs eredményét manipulálta, s az ügyészség által meggyanúsítottak között számos játékvezető és más klubok, így a Panathinaikosz és az Atromitosz irányítói, továbbá a görög sportági szövetség néhány korábbi vezetője is szerepel. Ha a bundavádak beigazolódnak, az Olympiakoszt nem csupán alsóbb osztályba sorolják, hanem akár 3 millió eurós pénzbüntetéssel is számolnia kell. Az 1925-ben alapított Olympiakosz 44 bajnoki címével a legeredményesebb labdarúgóklub Görögországban. (MTI)