Hivatalos: Bogdán Ádám visszatért a korábbi klubjához

A magyar válogatott kapus pár hónapos kihagyást követően ismét a skót Hibernian (kapus)mezét viseli majd, szerződése egyelőre januárig szól.
Dudás Gábor 2019. november 21., csütörtök 15:17
A magyar válogatott kapus pár hónapos kihagyást követően ismét a skót Hibernian (kapus)mezét viseli majd, szerződése egyelőre januárig szól.
Szerző: Dudás Gábor 2019. november 21., csütörtök 15:17

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az utóbbi hetekben az AIK Stockholm csapatával is edző Bogdán Ádám ismét a skót élvonalban szerepelhet majd, méghozzá volt klubjánál, a Hiberniannél.

Az edinburgh-i csapat csütörtökön meg is tette hivatalos bejelentését, egyelőre januárig szóló szerződést kötve a 32 éves, a magyar válogatottban 20-szor szerepelt hálóőrrel.

- Nem sokat gondolkoztam, amikor újra megkerestek a klubtól, hiszen a családommal együtt nagyon élveztük az itt eltöltött időt. Vártam már a lehetőségre, folyamatosan edzésben voltam. Jó lesz újra találkozni a régi és az új arckokkal is, azon leszek, hogy keménen edzzek, és ezzel gondolkodásra késztessem az edzői stábot - fogalmazott Bogdán második bemutatásán.

A kapus az elmúlt idényben még a Liverpool kölcsönjátékosaként 18 skót élvonalbeli mérkőzésen védett, ezeken 21 gólt kapott (6-szor viszont nullázott), ám egy sérülésnek is köszönhetően a szezon második felében már nem jutott szóhoz csapatában. Bogdán korábban a Vasasnál, a Vecsésnél, a Bolton Wanderersnél, a Wigannél, a Crewe Alexandra csapatánál és persze Liverpoolban is megfordult.

A magyar válogatottban legutóbb 2016-ban (két év szünetet követően), a Horvátotszág elleni barátságos találkozón (1-1) szerepelt.

Átigazolások
Légiósok
Kovács Bendegúz
Lapértesülések szerint az AZ Alkmaar még megtartaná Kovács Bendegúzt, de máris európai topklubok a kérői a bombaformában lévő 18 éves csatárnak.
Huszti András
CSA Steaua
A legutóbb Zalaegerszegen szerepelt, fél éve klub nélküli Huszti András Romániában edzésbe állt a másodosztályban 8. helyen álló, bukaresti CSA Steauánál. (NSO)
Légiósok
Szoboszlai Dominik
Állítólag nincs komoly ok aggodalomra Szoboszlai Dominik szerződéshosszabbításával kapcsolatban, bár egy tényező még potenciálisan bonyolíthatja a helyzetet.
Tovább az összes átigazoláshoz