A 232. spanyol élvonalbeli bajnokijával rekorderré váló David Fernández Borbalán játékvezető főszereplővé vált szombaton, az Atlético-Real Madrid derbin (0-0).
TABELLA: A spanyol bajnokság állása itt!
A bíró a mezőnyben is több kétes ítéletet hozott, borzolva a kedélyeket mindkét oldalon, a 36. percben azonban egy egyértelműnek tűnő 11-est felejtett el befújni a vendégeknek. Lucas Hernandez a fejelni készülő Sergio Ramos arcát-orrát találta telibe a labda helyett az ötösnél, a bírói síp azonban néma maradt.
Ramost orrtöréssel le is kellett cserélni egyébként a 0-0-s találkozó szünetében.
Az esethez hozzátartozik, hogy a két játékos májusban is összehozott egy erősen vitatható szituációt, igaz, akkor Ramos volt a „hunyó”. A 3-0-s BL-siker alkalmával a Real-ikon egy könyökössel tette helyre a francia riválisát, ám megúszta a jogosnak tűnő piros lapot.
Átigazolások
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.
Paks
Szalai kérői
Szeptemberben egy moszkvai klub 2 millió euróért vitte volna Szalai Józsefet. Most, válogatottbeli bemutatkozása után pedig egy EL-csapat érdeklődik iránta. (NSO)
NB II
Edzőváltás Szegeden
Azonnali hatállyal távozott Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia éléről.