Tavaly nyáron jelentette be az olasz élvonalbeli Bologna vezetőedzője, Szinisa Mihajlovics, hogy súlyos egészségügyi problémát, leukémiát diagnosztizáltak nála. A szerb szakember azonban ezt követően is folytatta a munkát, ám a bajnokság során már több időszak is volt, amikor nem lehetett együtt a csapattal a kemoterápiás kezelések miatt.

Az 51 éves tréner a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában kitért a koronavírus miatt hozott óvintézkedésre is, ami arra utasítja világszerte az embereket, hogy maradjanak otthon a járvány terjedésének megakadályozása miatt.

– Megértem azokat, akik nincsenek hozzászokva az otthonmaradáshoz, nehéz lehet betartani a járvány okozta óvintézkedéseket. Nekem azonban a kórházban töltött hónapok óta kiváltság itthon maradni a családommal – idézi az Il Giornale Mihajlovics nyilatkozatát.

Hónapokat töltöttem egy 3×3-as nagyságú kórházi szobában, csövek lógtak ki belőlem, még az ablakot sem nyithattam ki. Van aki azt gondolja, hogy problémát jelent számára otthon lenni a családdal és csak néha kimenni a teraszra rágyújtani?

Hónapok óta maszkot viselek, nem ölelkezek és nem fogok kezet. Nekem nem kellett megváltoztatni a szokásaimat. Olyan vagyok, mint egy kis medvebocs, nem zavar, hogy el kell kerülni a kontaktusokat, viccesen azt is mondhatnám, hogy én még 5 évig be fogom tartani ezeket az óvintézkedéseket. A betegségem után gyakran azt mondtam, hogy minden dolog felértékelődött számomra, és minden sokkal gyönyörűbb: a belélegzett levegő, a víz, ami zuhanyzás közben lefolyik az arcodon, a panoráma. Most értékelem csak igazán életem minden egyes pillanatát.

A tréner nem feledkezett meg a napjainkban is rengeteg dolgozó orvosokról, akik hihetetlen munkát végeznek

– A kórházak rengeteg régióban tele vannak, az intenzív ellátás nem elég mindannyiunk számára. Sajnos tudom, miről beszélek, a kórházakban nem csak a koronavírusos eseteket kezelik. Kötelességünk segíteni a doktoroknak azzal, hogy elkerüljük a lehetőségét annak, hogy a járvány még nagyobb számban fertőzzön, és veszélyt jelentsünk az egészségügy működésére – hívta fel a figyelmet Mihajlovics.