Amint arról beszámoltunk, nem sikerült jól Dárdai Pál visszatérése a Hertha BSC kispadjára: A 44 éves szakember együttese a Bundesliga 19. fordulójának szombati meccsén 3-1-re kapott ki az Eintracht Frankfurt vendégeként.

A találkozó után Dietmar Hamann, a Bayern München, a Liverpool és a németek 62-szeres válogatott középpályása bírálta a berliniek teljesítményét, vele együtt Dárdai Pál visszatérését is.

– Nem sok fejlődést láttam, még mindig sok munka van a csapattal. A Herthánál nem lehet azt feltételezni, hogy  az új edző kinevezésével varázsütésre minden megváltozik és rendben lesz. A csapaton belüli törések és feszültségek olyan nagyok, hogy nem lehet őket egyik napról a másikra kezelni – fogalmazott a Sky szakértőjeként dolgozó Hamann.

Dárdai a következőképpen értékelte a látottakat.

Az első félidőben mindig későn kapcsoltunk, főleg a védekezésben, de szívvel játszottunk. A második játékrészben végrehajtott cseréknek köszönhetően jobbak voltunk, és Krzysztof Piatek góljával megszereztük a vezetést, de aztán nem volt tapasztalatunk ahhoz, hogy ezt idegenben kezelni tudjuk. Okosabbnak kell lennünk – idézte a magyar szakember szavait a sportbuzzer.de, amely hozzátette: Hamann kemény heteket jósol a berlinieknek.

Dárdai – aki 2014-15-ben magyar szövetségi kapitányként is tevékenykedett, a mostani megbízatása pedig 2022 nyaráig szól – első szerepvállalásakor bennmaradt a berlini csapattal az élvonalban, majd európai kupaindulást jelentő helyen végeztek. Játékosként klubcsúcsot jelentő 297 mérkőzésen szerepelt a Herthában, edzőként pedig 172 meccsen ült a kispadon, 623 nap után irányította újra a Herthát a Bundesligában.

Az egyesület irányítói múlt héten vasárnap menesztették az eddigi trénert, Bruno Labbadiát, valamint Michael Preetz menedzsert. A Hertha a legutóbbi öt fordulóban mindössze egy pontot szerzett, és a 14. a Bundesligában, csupán két ponttal megelőzve az osztályozós helyen álló 1. FC Kölnt.

Kroos is kritizálta

Némileg hasonló kritikával illette Dárdait a Real Madridot erősítő Toni Kroos és testvére, a jelenleg a másodosztályú Braunschweigben futballozó Felix Kroos is foglalkozott közös podcastjükben.

Ezzel nem érnek el előrelépést, ha klubként is fejlődni szeretnének. Egy olyan edzőt vettek elő, aki egy évvel korábban már ott dolgozott, nem tudom, hogy így kellett-e történnie.

Felix, aki korábban a Hertha városi riválisát, az Union Berlint is erősítette, megjegyezte, azt, hogy a Herthánál nem jól mentek a dolgok, bizonyítja, hogy az Union előrébb áll a Bundesliga tabelláján.

Dárdai a Juventus világbajnokával erősíthet – sajtóhír