Óriási bravúr: Káprázatos hajrá után a francia élvonalért küzdhetnek Bese Barnabásék – légiósok

Utolsó öt mérkőzésén százszázalékos teljesítményt nyújtott Bese Barnabás együttese, a Le Havre, amely így a rájátszásban folytathatja szereplését.
Csakfoci Admin 2018. május 11., péntek 22:37
Utolsó öt mérkőzésén százszázalékos teljesítményt nyújtott Bese Barnabás együttese, a Le Havre, amely így a rájátszásban folytathatja szereplését.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. május 11., péntek 22:37
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A húszcsapatos francia másodosztály utolsó fordulójára került sor péntek este. A lebonyolítás szerint az első két csapat automatikusan feljut, a harmadiktól az ötödikig osztályozót játszhatnak, míg az utolsó három kiesik a harmadosztályba.

Bese Barnabásék nagy bravúrt vittek véghez

A válogatott védő, Bese Barnabás együttese, a Le Havre a Tours csapatát fogadta négy győztes mérkőzéssel a háta mögött. Bese a kezdőcsapatban kapott helyet és végigjátszotta a mérkőzést. Gyakorlatilag hibátlan teljesítményt nyújtó légiósunk aktívan futballozott, lövéssel és fejessel is veszélyeztette az ellenfél kapuját. A normandiai gárda az már az első tíz percben beállította a végeredményt Mateta góljaival, a 2-0-s siker pedig azt jelenti, hogy az utolsó öt bajnokiját egyaránt megnyerő, két hete a bajnok Reims-t is legyőző Le Havre a rájátszásban szerepelhet.

A rájátszás menete

Beséék a negyedik helyen zárták az "alapszakaszt", amivel eldőlt, milyen út vezethet számukra az első osztályba. Elsőként az ötödik helyezett Brestet kell felülmúlni hazai pályán, egy mérkőzésen. Ha ez sikerül, a harmadik helyezett Ajaccio otthonában következik egy, szintén 90 perces párharc. Végül az idáig eljutó együttes az első osztály 18. helyezettjével dönt arról oda-visszavágó keretében, melyik csapat szerepelhet a Ligue 1-ben a 2018/2019-es idényben.

Magyar öröm a hátsó régióban is

Bár Lang Ádám nem lépett pályára, csapata, a Nancy 3-0-ra legyőzte az Orleanst, amivel 17.-ként bennmaradt a francia másodosztályban.

Átigazolások
ZTE
Várkonyi Bence
Egymillió euróért igazolhat Azerbajdzsánba a ZTE védője, Várkonyi Bence.
ETO
Távozó edző
Távozik az ETO FC belga pályaedzője, Bernd Thijs.
DVTK
2 próbázó
Két játékos próbázik Diósgyőrben: a Szeged által is figyelt, de az egyezségtől egyelőre távol álló 26 éves középcsatár, Borsos Filip, és a 20 éves középpályás, Hómann Huba. (dvtk.eu)  
Tovább az összes átigazoláshoz