Fotó: culturepsg.com
A Paris Saint-Germain hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évvel meghosszabbította Lőw Zsolt segédedző, és Thomas Tuchel vezetőedző szerződését.
A Paris Saint-Germain magyar segédedzője, Lőw Zsolt tavaly nyáron csatlakozott Thomas Tuchel edzői stábjához. Akkor a szakmai stáb két évre - 2020. június 30-ig kötelezte el magát a párizsiakkal.
A PSG szombaton hivatalos honlapján közölte, újabb szezonra írtak alá a felek, így a kontraktusuk 2021 nyaráig lesz érvényes.
Lőw a párizsi csapatnál az első idényében bajnokságot és francia Szuperkupa-sikert ünnepelhetett, azonban a Bajnokok Ligája idei kiírásában nem sok öröme lehetett, miután viszonylag korán a nyolcaddöntőben a Manchester United búcsúztatta őket.
Lőw pályafutása során az RB Salzburgban, majd 2015-től három éven keresztül Leipzigben dolgozott, ahonnan tavaly nyáron a PSG-hez vezetett az útja.
Átigazolások
Kispestre igazolt
Oleksandr Safronov
Oleksandr Safronov személyében korábbi ZTE-védővel erősített a Honvéd.
ETO és a ZTE is kölcsönvenné
Bodar Simón
Argentin sajtóértesülés szerint az ETO FC és a ZTE FC is ajánlatot tett az Independiente játékosáért, Bodnar Simónt.