Szlovák lapinformációk szerint komoly bajba kerülhet egy dunaszerdahelyi szurkoló.
A slovensko.hnonline.sk szerint a szlovák rendőrség vádat emelt egy 38 éves dunaszerdahelyi szurkoló ellen, akit a nemzet rágalmazásával vádolnak, valamint azzal, hogy szimpatizál olyan mozgalommal, amely korlátozná az emberek alapvető jogait és szabadságát.
A lap úgy tudja, arról a szurkolóról van szó, aki a szlovák Nemzeti Büntető Ügynökség szerint a tavalyi Magyarország- Szlováki Eb-selejtező mérkőzésen fel akarta gyújtani a szlovák zászlót.
A portál megemlíti azt is, hogy a mérkőzés előtt a magyar szurkolók kifütyülték a szlovákok himnuszát, azt viszont elfelejti hozzátenni, hogy pár hónappal korábban a nagyszombati találkozón ugyanezt tették a szlovákok a mi himnuszunkkal.
Olvastad már?
Válogatott: "Szomorú, hogy szlovák emberek a magyaroknak szurkoltak"; Dzsudzsák és Szalai sokat fetrengett – szlovák lapszemle
Milan Skriniar szerint a győzelmük a magyar szurkolók viselkedésére is jó válasz, Dúbravka számára pedig csalódás volt, hogy kifütyülték a himnuszukat.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Márton
A Bild szerint az Augsburg (ismét) érdeklődik Dárdai Márton iránt.
Szpari/Loki
Muhamed Tijani
A DVSC ajánlatot tett Muhamed Tijani játékjogáért, azonban a Slavia Praha elutasította azt - értesült a Csakfoci cseh forrásból.
ETO/Fradi
Gruber Zsombor
Az Öltözőn Túl szerint a győri születésű, jelenleg ferencvárosi Gruber Zsombor az ETO lehetséges nyári igazolása lehet, azonban a goal.com cáfolta ezt az értesülést.