Mint arról csütörtök este beszámoltunk, az RB Leipzig magyar légiósaival harcolta ki a továbbjutást Olaszországban – a német gárda 2-0-ra győzött az Atalanta vendégeként, így ott lesz az Európa Liga legjobb négy csapata között.

Gulácsi Péter és Willi Orbán végig a pályán volt, Szoboszlai Dominik szűk félórát játszott a meccsen, amelynek egyik legjobbja volt a válogatott elsőszámú kapusa. Gulácsi különösen az első félidőben kellett, hogy aktív legyen, ekkor Zapacosta, Mailonovskyi kísérleténél, valamint Zapata veszélyes beadásánál is nagyot mentett.

Néhány évnyi európai játéktapasztalatot szereztünk már. Ma nagyon okosan játszottunk és nagyon jól védekeztünk. Nem volt könnyű, mert az ellenfél nagyon erős csapat. A fiúk nagyon keményen dolgoztak, mindent blokkoltak és tisztáztak. Tudtuk, hogy a meccs vége felé lesz esélyünk egy második gólra, mert az Atalanta sok támadójátékost hozott be. Megérdemeltük a 2-0-s győzelmet.

Megvan bennünk a hit, hogy megnyerhetjük a trófeát. A szezon második fele előtt azt mondtuk, hogy lépésről lépésre akarunk haladni a dolgokkal és ez eddig jól működött.

Most szeretnénk megtenni a következő lépést a Bajnokok Ligája-kvalifikáció felé a Bundesligában. Nagyon élvezetes, amikor győzöl, és ezt szeretnénk folytatni – értékelt a hálóőr.

Willi Orbán ugyancsak az átlag fölött teljesített, remekül irányította a védelmet, lövéseket blokkolt és nagyjából mindent kifejelt a veszélyzónából. Ugyanakkor sárga lapja miatt nem lehet majd ott a skót Rangers elleni első, április 28-i hazai elődöntőn. Kiesése nagy veszteséget jelenthet csapatának.

Szoboszlai Dominiknak nem sok idő jutott csütörtökön, nagyjából 27 perc alatt 12 labdaérintése volt.

Európa Liga-elődöntők, a párosítások:

RB Leipzig – Rangers

Eintracht Frankfurt – West Ham United