A Fradi után a Vidinek és a DAC-nak is bekavart az UEFA - otthon kell kezdeniük az EL-ben

Bár kedden a sorsolás után még úgy tűnt, hogy a MOL Vidi FC és a DAC is idegenben kezdi az Európa Liga-selejtező első körének párharcát, mostanára kiderült, hogy mindkét csapat esetében változás történt.
Nyikes Zoltán 2019. június 19., szerda 15:27
Bár kedden a sorsolás után még úgy tűnt, hogy a MOL Vidi FC és a DAC is idegenben kezdi az Európa Liga-selejtező első körének párharcát, mostanára kiderült, hogy mindkét csapat esetében változás történt.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. június 19., szerda 15:27

Kedd délután már beszámoltunk arról, hogy az első információk ellenére a Ferencváros nem idegenben, hanem hazai pályán kezdi meg a szerepléséta Bajnokok Ligája-selejtező első körében a bolgár Ludogorec ellen, miután a az UEFA utólag felcserélte a pályaválasztói jogot, és a magyar csapat kezd hazai pályán.

Ugyanez a változás az Európa Liga-selejtező első körében induló MOL Vidi FC és a DAC esetében is bekövetkezett. A fehérváriak a sorsolás szerint az első meccset az FK Zeta otthonában játszották volna, ám a molvidi.hu azt írja, hogy

az UEFA kedd esti tájékoztatása alapján a párharcot hazai pályán kezdi Marko Nikolic együttese.

A fehérváriak honlapjáról már az is kiderült, hogy az első találkozó július 11-én, 20:00 órakor kezdődik.

A dunaszerdahelyiek hivatalos oldala is azt írja, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség hivatalos tájékoztatása alapján

a Cracovia elleni első összecsapásra július 11-én kerül sor a MOL Arénában, a visszavágót pedig egy héttel később játsszák, Lengyelországban.

Az UEFA azért döntött a DAC-Cracovia mérkőzések sorrendjének megváltoztatása mellett, mivel ugyanazon a napon játszanák Nagyszombatban is az első selejtezőkör visszavágóját, ezt pedig a geográfiai távolság miatt az előírások nem engedik.

Olvastad már?
Szenzáció: Olasz sztárcsapatot fogadhat a Loki, ha továbbjut az Európa Ligában
A DVSC továbbjutása esetén az AS Romával játszhat, a MOL Vidi FC izlandi vagy liechtensteini, a Honvéd pedig azeri vagy román csapattal meccselhet az Európa Liga 2. selejtezőkörében.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz