A Puskás Akadémia finn, a MOL Fehérvár FC örmény ellenféllel csap össze az Európa Konferencia Liga első selejtezőkörében.
A harmadik számú európai kupasorozatnál, az Európa Konferencia Ligában is hétfőn szűkítette a lehetséges ellenfelek listáját az UEFA, majd a kedd kora délutáni sorsoláson ellefelet kapott az OTP Bank Ligában ezüstérmes Puskás Akadémia és a harmadik helyen végzett MOL Fehérvár FC is.
A fehérváriak az örmény kupagyőztes Ararat Jereván csapatával találkoznak, elsőként otthon, míg a Puskás idegenbe utazik kezdésként, méghozzá a finn második helyezett Inter Turkuhoz.
A mérkőzéseket július 8-án és július 15-én rendezik majd meg.
A Magyar Kupa-győztes Újpest a második körben csatlakozik a sorozathoz.
Olvastad már?

Hornyák Zsolt a sajátos nevelési módszeréről: "Olyan ez, mint a defibrillátor, az utolsó esély" - interjú a Puskás edzőjével letört szarvakról, ordító farkasokról és a beindult bringáról
Neki sikerült az, ami az elődeinek nem: élcsapattá tenni a Puskás Akadémiát. Irányításával bátor támadójátékot produkálnak Géresiék, ami rendre eredménnyel is párosul. Emellett fontos küldetésnek tekinti, hogy minél több saját nevelésű fiatalt építsen be az együttesbe. Spandler Csabára a legbüszkébb, aki a kezei alatt az NB I legmegbízhatóbb és legstabilabb belső védőjévé vált. Az egóknak letöri a szarvát, de mindezt simogatva teszi, hogy ne okozzon fájdalmat. Sokan nem értenek vele egyet, de neki bevált, ha nyilvánosan kritizálja egy-egy játékosát. Konzervatív edzőnek tartja magát, aki nem viseli el az extrémizmust. Volt olyan futballistája, akinek levágatta a haját edzés előtt, Cseri Tamást viszont bátran beengedné az öltözőbe. A Paks elleni 2-6 után felajánlotta a lemondását, a vezetők azonban nem engedték el. Az elmúlt félévben négy komoly ajánlatot kapott, de be akarja fejezni, amit elkezdett. Interjú Hornyák Zsolttal, a Puskás Akadémia vezetőedzőjével.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások

ETO
Védőt igazoltak
Alexander Abrahamsson személyében 25 éves belső védővel erősített az ETO.

ETO
20 éves csatár érkezik
Oleksandr Pyshchur az ETO játékosa lesz, a 20 esztendős támadó a Gyirmóttól érkezik a klubhoz.

DVTK
Fiatal kapus érkezhet
Az 1910.hu szurkolói oldal információi szerint a Diósgyőr szerződtetheti a Honvédtól Megyeri Gábort. A fiatal kapus az előző szezonban 1 mérkőzésen védte a kispestiek kapuját.