Felforgatják a BL-t: más lebonyolítás, más meccsidőpontok - íme, a részletek

Dupla rangadókat szervez majd az UEFA, az első meccsek 19.00-kor, a másodikak 21.00-kor kezdődnek majd.
Budai László 2017. március 6., hétfő 20:37
Dupla rangadókat szervez majd az UEFA, az első meccsek 19.00-kor, a másodikak 21.00-kor kezdődnek majd.
Szerző: Budai László 2017. március 6., hétfő 20:37

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy az UEFA komoly változásokat akar a Bajnokok Ligájában bevezetni, most pedig újabb részletek láttak napvilágot ezzel kapcsolatban. Az egyik nagy reform az lesz, hogy a négy topbajnokságból – angol, spanyol, német, olasz – az első négy helyezett automatikusan a csoportkörben indulhat majd. Tehát 16 topcsapat biztosan ott lesz a csoportmeccsek során.

Emellett a mérkőzések közvetítésének időpontjai is változnak. Eddig minden csoportmérkőzés a régóta megszokott időpontban, 20.45-kor kezdődött. A 2018/19-es szezontól azonban – ekkortól lép életbe az előbb említett, topbajnokságokat érintő változás is – egy nap két időpontban lesznek a találkozók. Rendeznek mérkőzéseket 19.00-tól, illetve 21.00-tól. Ez a jelenlegi Európa Liga-közvetítésekhez hasonlítható.

{div class:widget-box}{module Lájkolj minket!}{/div}A változtatástól természetesen plusz bevételeket remél az UEFA, nem is alaptalanul, hiszen a BT Sport már most, rekordot jelentő 1,2 milliárd fontot fizetett azért, hogy a 2020/21-es szezonig ő birtokolhassa a BL-meccsek közvetítési jogait Angliában. Eddig 2018-ig volt szerződése a cégnek.

 
Átigazolások
Puskás Akadémia
Válogatott védő távozhat
Patrizio Stronati évekig kirobbanthatatlan volt a felcsútiak kezdőjéből, de a Csakfoci úgy tudja, most elképzelhető, hogy a magyarosítás miatt télen eladják őt. Fő kérője egykori klubja lehet.
Crvena zvezda
Stankovicot hétfőn kinevezhetik
Hamarosan hivatalossá válhat a korábbi Fradi-edző belgrádi visszatérése. Dejan Stankovic a Fradinál is bevált stábjával dolgozhat majd a Zvezdánál.
NB III
Egerből a Maldív-szigetekre
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Tovább az összes átigazoláshoz