Sajtóhír: Az UEFA új terve a Fradival is nagyon kitolhatna - így szabhatják meg a BL- és az EL-indulást

Nem a bajnoki tabellák, hanem az UEFA-együtthatók alapján határoznák meg, kik induljanak.
Dudás Gábor 2020. április 23., csütörtök 14:11
Nem a bajnoki tabellák, hanem az UEFA-együtthatók alapján határoznák meg, kik induljanak.
Szerző: Dudás Gábor 2020. április 23., csütörtök 14:11

Az Európában is függőben lévő nemzeti futballidények lezárása egyelőre mindenhol képlékeny a járványügyi helyzet miatt. Az országok többségében szeretnék befejezni a szezont az igazságosság jegyében, de felmerültek már különböző fogatókönyvek arra az esetre is, ha valahol nem lehet semmiképpen sem befejezni az idényt.

A legújabb, a nemzetközi sajtóban megjelent megoldás azonban minden bizonnyal az eddigi legkomolyobb vitákat, sőt, akár jogi lépéseket is szülhetne, ha megvalósul.

Külföldi lapértesülések szerint ugyanis az UEFA egyik vészforgatókönyve szerint az esetleg csonka, befejezetlen idények esetén nem a bajnoki tabella, hanem az UEFA-együtható szerinti rangsor alapján jelölnék ki a Bajnokok Ligájában, illetve Európa Ligában induló klubcsapatok névsorát az érintett bajnokságokban. A koefficiensek szerinti sorrendet az elmúlt öt évben, az európai kupákban nyújtott teljesítmény alapján határoznák meg.

Ez az OTP Bank Ligában is komoly változásokat is jelenthetne a nemzetközi kupainduló szempontjából. Előfordulhat például, hogy a Ferencváros hiába zárja az esetlegesen idő előtt véget ért szezont a táblázat élén, nem a zöld-fehérek, hanem a MOL Fehérvár FC indulhatna a BL-selejtezőkben, mivel a Vidi ötéves együtthatója jobb, mint az FTC-é.

Ugyanígy pórul járhatna a jelenleg a harmadik helyen álló és a klubtörténeti EL-indulásban bizakodó Mezőkövesd, amely így lecsúszhatna a nemzetközi szereplésről, sőt, hasonlóképpen járhatna a negyedik pozícióban tanyázó Puskás Akadémia is.

Megnyílhatna viszont az út a tabella alapján az európai kvalifikációtól egyelőre messze álló Honvéd, illetve DVSC (ha az NB I negyedikje is az EL-ben kapna szerepet) előtt, akik a kövesdiekkel és a felcsútiakkal ellentétben rendelkeznek elegendő koefficiens-ponttal az induláshoz.

Magyar UEFA-koefficiens pontok az elmúlt 5 év alapján:

A topligák vesztesei lehetnének: Chelsea, Inter, Leipzig...

Ami a topligákat illeti, a BL-indulás szempontjából a legnagyobb vesztes Angliában a Chelsea és a Leicester City, Spanyolországban a Real Sociedad, Olaszországban az Internazionale és az Atalanta, míg a német Bundesligában az RB Leipzig és a Borussia Mönchengladbach lehetne.

Ezek a klubok együtthatójuk miatt mind lecsúsznának a fentebbi forgatókönyv megvalósulása esetén a legrangosabb európai kupasorozatról - derül ki az olasz La Repubblica és a brit Daily Mail cikkéből többek között.

Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz