Rendhagyó módon fejezné be az UEFA a BL és az EL elhalasztott küzdelmeit - sajtóhír

Egy fordulós negyeddöntők és egy-egy Final Four - Törökországban és Lengyelországban fejeződhetnek be a nemzetközi kupaküzdelmek.
Dudás Gábor 2020. március 15., vasárnap 17:32
Egy fordulós negyeddöntők és egy-egy Final Four - Törökországban és Lengyelországban fejeződhetnek be a nemzetközi kupaküzdelmek.
Szerző: Dudás Gábor 2020. március 15., vasárnap 17:32

Mint ismeretes, hamarosan akár teljesen leállhat az európai futballélet, és a nyári Európa-bajnokságra is komoly hatással lehet a kontinensen is egyre terjedő koronavírus-járvány. A legnagyobb országos sorozatok szinte teljesen leálltak már - néhány országban, így Magyarországon még hivatalosan tartanak a bajnoki küzdelmek, jobbára zártkapusan -, de a Bajnokok Ligája és az Európa Liga küzdelmei is szünetelnek határozatlan ideig.

Ahogy arról már beszámoltunk, az UEFA keddre egy videókonferenciát szervezett, amelyen mind a 65 tagország részt vesz majd. Ezen a konferencián az európai szövetség a koronavírus-járvány miatt bejelentheti a nyári, 12 országban megrendezésre kerülő Európa-bajnokság (valószínűleg jövő évre történő) elhalasztását is, de a legfrissebb, egyelőre meg nem erősített hírek szerint az is téma lesz majd, hogyan fejezzék be a BL és az EL idénybeli küzdelmeit.

Többek között a spanyol AS is arról számolt be, hogy az UEFA terve az, hogy egy négyes döntővel zárja le mindkét kupasorozatot, méghozzá a várhatóan 2021-re halasztandó Európa-bajnokság miatt megüresedett idősávot kihasználva, nyáron - feltételezve, hogy a koronavírus-járvány akkorra véget ér.

A sajtóinformációk szerint a Bajnokok Ligájában befejeznék a nyolcaddöntők visszavágóit, majd egy meccsen dőlne el (akár sorsolással döntenék el, ki a házigazda, akár semleges helyszínen játsznának a csapatok), ki jut a négyes döntőkbe. A Final Four-okban a két elődöntő és a finálé négy nap alatt lezajlana, és a tervek szerint a BL-ben a törökországi Isztambul, míg az EL-ben a lengyelországi Gdansk lenne majd a házigazda.

Azt a hírről beszámolók is kiemelik, hogy egyelőre nem tudni, az UEFA engedélyezné-e a szurkolók beengedését a mérkőzésekre. A villámtorna ötlete pedig sem a drukkerek, sem a közvetítő csatornák szempontjából sem a legideálisabb terv, de az európai szövetségnél inkább arra helyeznék a hangsúlyt, hogy ha rendhagyóan is, de befejeződjenek a nemzetközi kupaküzdelmek, amennyiben erre majd lehetőség kínálkozik.

Olvastad már?
A hivatkozás nem elérhető
404 Not Found
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz