BL: Kiemelt biztonsági intézkedések, az angol szurkolók bosszújától tartanak Rómában

Hétfő este hét órától csütörtök reggel hét óráig alkoholtilalmat rendeltek el az olasz főváros központjában és az AS Roma-Liverpool labdarúgó visszavágót vendégül látó római Olimpiai Stadion környékén, ahova 5 ezer angliai szurkoló érkezését várják.
Csakfoci Admin 2018. május 1., kedd 14:22
Hétfő este hét órától csütörtök reggel hét óráig alkoholtilalmat rendeltek el az olasz főváros központjában és az AS Roma-Liverpool labdarúgó visszavágót vendégül látó római Olimpiai Stadion környékén, ahova 5 ezer angliai szurkoló érkezését várják.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. május 1., kedd 14:22

A szerda esti BL-elődöntőt kísérő kiemelt biztonsági intézkedéseket az olasz hatóságok az UEFA-val, Nagy-Britannia római konzulátusával és az Olasz Labdarúgó Szövetséggel (Figc) közösen egyeztették. A római idegenrendészeti hatóságok központjában tartott hétfői találkozón többek között elhangzott, hogy utcai kamerákkal követik majd a két csapat szurkolócsoportjainak mozgását. Az olasz fél hangsúlyozta, hogy a vendégcsapat "békés" szurkolóinak mozgását semmiképpen nem kívánják korlátozni.

Az alkoholfogyasztást Róma egész városközpontjában, valamint a stadion környékén is megtiltják. Tilos bármilyen szeszes ital üvegből való árusítása és utcai fogyasztása is. Kijelölték a brit szurkolók mérkőzés előtti találkozópontját, ahonnan az Olimpiai Stadionba kísérik őket.

Az Olimpiai Stadionba 63 ezer nézőt várnak, köztük ötezer Liverpool-szurkolóval, akik több csoportban érkeznek az olasz fővárosba.

Olasz sajtóforrások szerint a hatóságok a Liverpool-szurkolók esetleges bosszújától tartanak, miután április 24-én az angliai városban a szurkolók közötti összecsapásokban két olasz drukker megtámadott és életveszélyesen bántalmazott egy angol férfit. (MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Szpari
Igazolás és profi szerződés
Tarcsi Róbert az ETO-tól érkezett és profi szerződést kötött a Nyíregyházával, míg a saját nevelésű Czimer-Nyitrai Ádámmal szintén profi szerződést kötött a klub. (nyiregyhazaspartacus.hu)
Vasas
Korábbi csapatai vinnék Bereczet
Honlapunk úgy tudja, Berecz Zsombor három magyar klubnál merült fel: a Kazincbarcika, a Mezőkövesd és a Diósgyőr is szívesen látná a középpályást. Jelenleg a DVTK tűnik a legesélyesebbnek.
Videoton
NB Ii-es riválistól igazoltak
A Békéscsabától igazolt 19 éves balhátvéddel, Rostás Szilárddal erősítette meg keretét az NB II-es szezonra készülő Vidi.
Tovább az összes átigazoláshoz