Fotó: eurosport.com

Gyakorlatilag összeomlott a Szuperliga: Hat angol klub kilépett, négyen visszavonulóban

Hat PL-klub már hivatalosan is bejelentette a kilépést, míg sajtóhírek szerint két-két spanyol és olasz csapat is hamarosan visszavonulót fújhat.
Nyikes Zoltán 2021. április 21., szerda 8:40
Fotó: eurosport.com
Hat PL-klub már hivatalosan is bejelentette a kilépést, míg sajtóhírek szerint két-két spanyol és olasz csapat is hamarosan visszavonulót fújhat.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. április 21., szerda 8:40

Az Európai Szuperligában (ESL) részt vevő mind a hat angol Premier League-csapat hivatalosan visszalépett - írta honlapján a BBC internetes oldalán szerda hajnalban. A cikkben kiemelték, hogy

a Manchester City volt az első klub, amely hivatalosan is visszalépett, a Chelsea másodikként jelezte szándékát. Ezt követően a másik négy csapat - az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham - is követte példájukat.

A 12 csapatos Európai Szuperliga megalakítását vasárnap jelentették be, de a tervet széleskörű ellenérzés fogadta. A Liverpool azt közölte, hogy a tervezett szakadár ligában való részvételüket "megszüntették". A Liverpool csapatkapitánya, Jordan Henderson a közösségi médiában megírta, hogy csapata "kollektív álláspontja" szerint nem akarják, hogy a Szuperliga létrejöjjön.

"Nem tetszik nekünk, és nem akarjuk, hogy megtörténjen" - állt az üzenetben, amelyet több liverpooli játékostársuk is közzétett. Az Arsenal nyílt levélben kért bocsánatot a szurkolóitól, és azt közölte, hogy "hibát követett el", hozzátéve, hogy a szurkolók és a "szélesebb futballközösség" meghallgatása után visszalép. A Tottenham elnöke, Daniel Levy azt mondta, hogy a klub sajnálja a javaslat által okozott "aggodalmat és zaklatottságot".

A szintén az alapítók között lévő Inter az ANSA hírügynökségnek elmondta, hogy jelen helyzetben már nem tűnik izgalmas projektnek számukra a Szuperliga, ami alapján úgy tűnik, nagy eséllyel a kék-feketék is visszalépnek a sorozattól - bár hivatalosan még ezt nem jelentették be -, továbbá az olasz lapok arról írnak, hogy az AC Milannál is erősen fontolgatják a visszavonulást. A spanyol sajtóban úgy tudják, hogy a Barcelona és az Alético Madrid is hamarosan meghátrálhat, ám egyelőre hivatalos bejelentés ezeknél a csapatoknál sem történt.

A labdarúgó Európai Szuperliga (ESL) szerda hajnalban közleményben jelentette be, hogy "átalakítja a terveket", miután a hat angol egyesület visszalépett a kontinens 12 topklubja által életre hívott versenysorozattól.

"A jelenlegi körülmények között át kell gondolnunk azokat a lépéseket, amelyek a legmegfelelőbbek ahhoz, hogy átalakítsuk a tervezett sorozatot" - írta közleményben az ESL, amely jelezte: az angol klubok távozása ellenére határozottan kiáll azon célja mellett, hogy egy új európai versenysorozatot hozzon létre, mert "a jelenlegi rendszer nem működik."

"A mi javaslatunknak az a célja, hogy lehetővé tegye a sportág fejlődését, miközben erőforrásokat és stabilitást generál a teljes futballpiramis számára, ideértve azoknak a pénzügyi nehézségeknek a leküzdését, amelyeket a labdarúgás közössége a világjárvány következtében tapasztalt" - áll a közleményben.

A 12 csapatos Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között angol, olasz és spanyol klubok is voltak, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén kritikákat fogalmaztak meg a tervezett ESL-lel szemben. (MTI/csakfoci.hu)

Olvastad már?
Az UEFA-elnök a Szuperliga-alapítóknak: "Térjenek észhez! Nem a futball iránti szeretet miatt, mert azzal nem rendelkeznek"
Az Európai Labdarúgó Szövetség keddi kongresszusán az UEFA és a FIFA elnöke is felszólalt a Szuperliga ellen.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz