A Malmö feljelentette az UEFÁ-nál a Vidit; Svédországban az okos magyarokat dicsérik - lapszemle

Az UEFA feljegyezte a svéd bajnokcsapat panaszát, ami a Pancho Aréna gyepének állapotát illeti. A svédek azonban elismerik: a Vidi megérdemelte a továbbjutást.
Budai László 2018. augusztus 15., szerda 9:49
Az UEFA feljegyezte a svéd bajnokcsapat panaszát, ami a Pancho Aréna gyepének állapotát illeti. A svédek azonban elismerik: a Vidi megérdemelte a továbbjutást.
Szerző: Budai László 2018. augusztus 15., szerda 9:49

A MOL Vidi FC a hazai pályán kiharcolt 0-0-s döntetlennel és idegenben lőtt góllal ejtette ki a Malmőt a Bajnokok Ligájából. Összegyűjtöttük a találkozó utáni legérdekesebb svéd reakciókat.  

Bepanaszolták a Vidit 

A svédek már a találkozó előtt is panaszkodtak a Pancho Aréna gyepére, és természetesen a kiesés után sem hagyták szó nélkül a felcsúti állapotokat.  

- Nem hiszem, hogy méltó volt a pálya állapota egy BL harmadik körös párharchoz. De nem erre fogjuk az eredményt.

Ennek ellenére világosan jeleztem az UEFÁ-nak, mit gondolunk erről. Ők megkapták és feljegyezték az észrevételünket, de nem válaszoltak

- mondta Niclas Carlnén, a Malmö ügyvezetője.  

A pályára a korábbi 74-szeres válogatott, ma már rádiós szakértőként dolgozó Hakan Mild is kiakadt.  

- Botrányos, hogy ezen a szinten, a nyár közepén így nézzen ki egy pálya. Még akkor is ha nagy szárazság volt, ennél jobban kell megoldanod a karbantartást - mondta Mild.  

A Vidi volt az "okosabb és mocskosabb"

Több svéd lap is megemlíti, hogy a Malmö elsősorban saját magát hibáztathatja a kiesésért, ugyanis nem dolgozott ki elég helyzetet ahhoz, hogy többször is gólt szerezzen a magyar csapat ellen.

Úgy vélik, a Vidi “okosabb” volt, az egyik lap így fogalmaz a bajnokcsapat játéka kapcsán: “A Vidi tökéletesen végrehajtotta a tervét, egy kicsit okosabb és “mocskosabb” volt.”  

Megemlítik továbbá, hogy Juhász Roland és Fiola Attila remekül hatástalanították a Malmö támadóit.

“Elképesztő szervezettség” 

Markus Rosenberg, a svédek csapatkapitánya is dicsérően beszélt a Vidiről. 

- Nem gondolom, hogy ez egy nagy bukás lenne. A Vidi elképesztően szervezett volt. Nem sok csapat van, amely gólt tudna szerezni neki.

Igaz, támadásban csak kontrákkal próbálkoztak, és ha ezt tudod kontrollálni, akkor nem tudnak túl sok lehetőséget kialakítani. Türelemjáték volt, hiszen nagyon védekezőek voltak. Mi alakítottuk ki a több helyzetet a két meccs során, eleget ahhoz, hogy gólokat szerezzünk, az ellenfélnek csak néhány kontrája volt. Mindent egybevéve, több gólt kellett volna szereznünk, csak magunkat hibáztathatjuk.  

Olvastad már?
Kemény Vidi-reakció: "Köszönjük azoknak, akik felkészítették a Malmö vezetőedzőjét"
Kovács Zoltán sportigazgató rendhagyó nyilatkozatában beszélt a tulajdonossal való harcairól, és utalt Thomas Dollra is, aki a svédek edzője szerint felkészítette őket a magyar csapatból.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz