A La Gazzetta dello Sport online kiadása úgy kezdi beszámolóját, hogy “a megkönnyebbülés sóhaját lehetett hallani a hármas sípszó előtti utolsó percekben, amikor Morata betalált és két mérkőzéssel a csoportkör befejezése előtt továbbjuttatta a Juventust az egyenes kieséses szakaszba”.  A lap az Öreg Hölgy nyerő BL-párosát, azaz a két gólszerzőt, Cristiano Ronaldót és Moratát egyszerűen csak “Moraldónak” becézte. Hozzáteszik, Pirlo az eredmény miatt örülhet, ám a mutatott teljesítmény miatt egyáltalán nem, a hazaiak főleg az első félidőben voltak “fásultak”. Megemlítik, hogy az első mérkőzésből kiindulva ezúttal 5 védős rendszerben küldte ki Rebrov a Fradit, amely a kontratámadásokra rendezkedett be, és összességében ez jobban is működött, mint a budapesti taktika.

A Corriere della Sera ennél jóval kritikusabb volt: “élettelen Juventus a BL-csoportkör 4. fordulójában” – írja a portál, amely azért kiemeli Álvaro Moratát, aki különösen a Bajnokok Ligájában ritkán hibázik a kapu előtt a mostani idényben. Hozzáteszik, hogy Cristiano Ronaldóval jól megértik és kiegészítik egymást, ám amikor a portugál világklasszis nélküle van elöl, akkor az nem mindig elég a győzelemhez. A lap emlékeztetett a budapesti könnyed, 4-1-es győzelemre, ahhoz képest pedig most egyáltalán nem volt könnyű a Juventus sikere. Hozzátették, hogy a Juventus cseréi sem tudtak nagyobb sebességet vinni a játékba.

Kritikaként azt is megjegyezték, hogy már a mérkőzés elejétől fogva “kiszámítható volt a torinóiak támadójátéka, védekezésben pedig bizonytalanság jellemezte őket,” egyáltalán nem játszottak olyan intenzitással, mint a Cagliari elleni előző bajnokin. Azt is megemlítették, hogy a Juventustól sokkal több kell ahhoz, hogy “az utóbbi évek legkönnyebb csoportjában” első legyen és felvegye a versenyt a Barcelonával. Egyelőre a Juventus “messze van attól, hogy győzni tudjon a Camp Nouban december 8-án.”

A lap osztályozta is torinói játékosokat, a legmagasabb értéket Cristiano Ronaldo kapta, akiről azt írták,

“amikor a dolgok rosszul mentek, Michael Jordan egyenlített: cselezés, lendület és egy ballábas lövés.”

A Corriere dello Sport nyomtatott kiadásának címlapján az áll: “Morata megmentette Pirlót”. Az online tudósítást úgy kezdik: “küldetés teljesítve”, a Juventus legyőzte a Ferencvárost és bejutott az egyenes kieséses szakaszba. Kiemelik, hogy nehéz mérkőzés volt ez a torinóiak számára, hiszen 20 perc elteltével hátrányba kerültek, de aztán jött a szokásos Cristiano Ronaldo-gól. A honlap különös statisztikára is felhívja a figyelmet:

a Juventus 123 éves történelmében most először fordult elő, hogy a kapus és a védősor tagjai valamennyien légiósok voltak.

A Ronaldo egyenlítése utáni percekről azt írták, hogy nem sok minden történt, de a vendégek ellentámadásaiban rendre benne volt a veszély lehetősége.

A Tuttosport külön cikkben foglalkozik a játékvezetővel is, akiről csak jót írnak. Megjegyzik, hogy az egyetlen nehezebb szituációban is jó döntést hozott, amikor a második játékrészben egy szögletet követően Morata elesett Zubkov mellett – a lap szerint sem járt büntető. A lesszituációkat is jól ítélték meg, valamint a sárga lapok is jogosak voltak.

“Morata mindent megmentett! A Bajnokok Ligája embere, a csatár, aki ezúttal sem hagyta cserben a csapatot és megfordította az állást a fáradtsággal, hibákkal, unalommal és balszerencsével teli estén” – írja a Tuttosport. Megemlítik, hogy egy “szervezetlen Juventus” volt a pályán, amely nem épp azt jelzi, hogy Pirlo csapata pozitív irányba fejlődne. Kiemelik, hogy a kitartó és jól védekező magyarok akarata érvényesült a meccs nagyobb részében, ám a 92. percben összemlott a Fradi “torlasza” és szerencsésen megnyerte a meccset a Juve.

“Előre Juventus” – hirdeti öles betűkkel a címlapján a Gazzetta dello Sport, amely ezzel arra utalt, hogy a torinóiak sikerükkel bejutottak a nyolcaddöntőbe. “Szuper Morata beállt a kiábrándító Dybala helyére és a 92. percben eldöntötte a Ferencváros elleni összecsapást, ezzel sorozatban hetedszer jutott 16 közé az Öreg hölgy”. – írták.

A mérkőzéssel négy oldal terjedelemben foglalkozó rózsaszínű újság tudósításának címe az, hogy Morata beállítása nyolcaddöntőt ért. Az egész mezőny legjobbjának a 62. percben Paulo Dybala helyett csereként beálló spanyol támadót látták 7,5 osztályzattal. A Ferencvárosból a kapus Dibusz Dénest emelték ki 7-essel, de megemlítve, hogy bravúros védései után a 92. percben Morata fejesénél hibázott. A leggyengébb értékelést (5) Dybala és az FTC csapatkapitánya, Lovrencsics Gergő kapta. A magyar bajnok mezőnyjátékosai közül a gólszerző Myrto Uzuni mellett Abraham Frimpong és Olekszandr Zubkov is 6,5-es osztályzatot kapott, akárcsak a Juventusból többek között az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo. (MTI)

Morata: “Tökéletes mérkőzést játszott a Fradi” – Pirlo is dicsérte a magyar csapatot