A Napoli labdarúgócsapatának öt szurkolóját vették őrizetbe Liverpoolban a szerdai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt.
A rendőrség tájékoztatása szerint az öt személy közül hármat erőszakos zavarkeltéssel, egyet bántalmazással, egyet pedig a közrend megzavarásával vádolnak. A beszámolók szerint néhány olasz szurkoló Liverpool belvárosában zászlórudakkal felszerelve randalírozott.
A liverpooli találkozó 1–1-es döntetlennel ért véget. A csoportkör utolsó fordulója előtt a címvédő Liverpool 10 ponttal az első, míg a Napoli 9 ponttal a második helyen áll, de még egyik csapat sem biztosította továbbjutását a nyolcaddöntőbe. (MTI)
Átigazolások
Légiósok
Bukarestből Temesvárra
Huszti András a román másodosztályon belül válthat csapatot.
Vasas
Magyar kiszemeltek
Kovácsréti Márk és Pálinkás Gergő is piros-kékbe öltözhet.