Fotó: football365.com

Az Eb-n újraélesztett Eriksen újra meghívót kapott a dán válogatottba - hivatalos

Kilenc hónappal az Európa-bajnokságon történtek óta először léphet pályára hazája válogatottjában Eriksen.
Nyikes Zoltán 2022. március 15., kedd 12:34
Fotó: football365.com
Kilenc hónappal az Európa-bajnokságon történtek óta először léphet pályára hazája válogatottjában Eriksen.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. március 15., kedd 12:34

Ismét szerepel a dán labdarúgó-válogatott keretében Christian Eriksen, akit júniusban szívmegállás miatt újra kellett éleszteni. Kasper Hjulmand szövetségi kapitány kedden hirdette ki keretét a marbellai edzőtáborozásra, valamint a jövő szombaton Hollandia, március 29-én pedig Szerbia ellen sorra kerülő barátságos mérkőzésekre.

A 109-szeres válogatott Eriksen a részben budapesti rendezésű tavaly nyári Európa-bajnokságon, a június 12-én, Finnország ellen játszott koppenhágai csoportmérkőzés első félidejének végén esett össze a gyepen, de csapattársainak, valamint az orvosi stáb gyors beavatkozásának köszönhetően meg tudták menteni az életét. A játékost defibrillátorral élesztették újra, az életmentő beavatkozás után pedig kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmus-szabályozót kapott, majd hazatért.

Az olasz bajnoki címvédő Internazionale decemberben felbontotta a középpályás szerződését, mert Olaszországban nem léphet pályára olyan labdarúgó, akinek szívritmus-szabályozót ültettek be a szervezetébe. A 29 éves Eriksen decemberben kijelentette, mindent megtesz azért, hogy visszatérhessen a pályára, mert az idei katari világbajnokságon szeretne a dán keret tagja lenni, majd január 31-én az angol Premier League-ben szereplő Brentford csapatába igazolt, ahol eddig három mérkőzésen lépett pályára. (MTI)

Olvastad már?
Megsérült a magyar válogatott újonca, a "budapesti Baggio" - nincs veszélyben a debütálása
Vezetőedzője szerint ugyan kétséges Callum Styles kedd esti játéka, de a hétvégén szinte biztos, hogy visszatér a pályára.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz