Antonio Conte lett a Tottenham új vezetőedzője - csúcsgázsit tehet zsebre Londonban

A várakozásoknak és korábbi sajtóhíreknek megfelelően Antonio Conte lett a Tottenham újdonsült vezetőedzője.
Csakfoci Admin 2021. november 2., kedd 13:52
A várakozásoknak és korábbi sajtóhíreknek megfelelően Antonio Conte lett a Tottenham újdonsült vezetőedzője.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. november 2., kedd 13:52

Az új vezetőedző érkezését az észak-londoni klub kedden jelentette be a hivatalos honlapján, a közlemény szerint a négy olasz és egy angol bajnoki címmel is rendelkező Antonio Conte 2023 nyaráig szóló szerződést írt alá a legutóbbi bajnoki idényben 7. helyezett londoniakkal, de a megállapodás plusz egyéves hosszabbítási opciót is tartalmaz.

- Alig várom, hogy elkezdhessem a munkát, és átadhassam a csapatnak, a szurkolóknak azt a szenvedélyt, mentalitást és elszántságot, amely mindig is megkülönböztetett engem, játékosként és edzőként egyaránt. Tavaly nyáron azért nem tudtunk megállapodni, mert az Interrel való szerződésbontásom még túl friss volt, és érzelmileg túlságosan is megérintett a szezon vége, így úgy éreztem, hogy még nem jött el a megfelelő idő az edzői pályára való visszatérésre. De Daniel Levy határozott lelkesedése és elszántsága, hogy rám akarta bízni ezt a feladatot, már akkor is telitalálat volt. Most, hogy újra megtalált ez a lehetőség, úgy döntöttem, élni fogok vele - mondta a papírok aláírását követően Conte.

- Örömmel üdvözöljük Antoniót a klubnál. Az eddigi eredményei önmagukért beszélnek, hatalmas tapasztalattal és trófeákkal rendelkezik mind Olaszországban, mind Angliában. Első kézből tudom, hogy milyen kvalitásokat hozhat nekünk, mivel együtt dolgoztam vele a Juventusnál, és alig várom, hogy láthassam a munkáját a tehetséges játékosainkkal - nyilatkozta a klub hivatalos oldalán Fabio Paratici sportigazgató.

Olasz sajtóhírek szerint Conte 15,6 millió eurót keres majd évente, ezzel a világ második legjobban kereső edzője lesz a 23 millió eurós fizetéssel rendelkező Pep Guardiola mögött.

A Tottenham hétfőn menesztette az addigi edzőt, Nuno Espirito Santót, akinek az irányításával szombaton, hazai pályán 3-0-s vereséget szenvedett a Manchester Unitedtől. A csapat az idei szezont öt győzelemmel és öt vereséggel kezdte, 15 megszerzett ponttal 9. helyen áll a tabellán, jelenleg tíz pont a hátránya a listavezető Chelsea-vel szemben.

A játékosként ötszörös bajnok és BL-győztes, 52 éves szakember május óta nem dolgozott edzőként, akkor az Internazionalét hagyta ott, melyet 11 év szünet után bajnoki címig vezetett az olasz ligában. A miánóiakat megelőzően a Chelsea, Juventus, Siena, Atalanta, Bari és az Arezzo edzője volt, valamint 2014 és 2016 között az olasz válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott.

Conte - aki csütörtökön, a holland Vitesse elleni hazai Konferencia Liga csoportmérkőzésen mutatkozik be a Tottenham kispadján - a városi rivális Chelsea-nél trófeákkal sem maradt adós az eltöltött két éve alatt: az első szezonjában megnyerte a Premier League-et, a második szezonjában pedig az FA-kupát. (MTI/csakfoci.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz