"A terroristával lehet alkudozni, a bíróval nem" - Kassai beszólásain Angliában csak röhögnének, videó!

A derbin nagy port kavartak Kassai Viktor szavai, Angliában sokkal súlyosabb esetek voltak terítéken.
admin 2016. szeptember 29., csütörtök 18:09
A derbin nagy port kavartak Kassai Viktor szavai, Angliában sokkal súlyosabb esetek voltak terítéken.
Szerző: admin 2016. szeptember 29., csütörtök 18:09

Külföldön, pontosabban Angliában egy, a Kassai Viktorénál súlyosabb esetben került terítékre, mit mondhatnak és mit nem a játékvezetők. A Chelsea 2012 októberében hivatalos panaszt tett a Manchester United elleni vesztes (2-3) bajnokit követően Mark Clattenburg ellen, mondván „megengedhetetlen hangnemben”, sőt, rasszista kifejezéseket is használva kommunikált a játékosokkal, a beszámolók szerint John Obi Mikellel és az akkor még Londonban futballozó Juan Matával.

Az esetet követően a Guardian című lap is felvetette, hogy ugyan a játékvezetők mikrofont is viselnek és azt az egymás közötti kommunikációra használják, bizonyítékként nem lehet visszahallgatni az elhangzottakat. Példaként a rögbit hozták fel már akkor is, ahol a helyszínen szurkolók is hallhatják a bírókat – ugyanez a helyzet az amerikai futballban is – de a helyzet azóta sem változott a Premier League-ben (sem).

Ugyancsak téma volt, hogyan és milyen szavakat használva fegyelmezzen egy játékvezető a pályán. Erről Jim Gordon játékvezető-oktató, instruktor írt bővebben 2013-ban. Kiemelte, hogy a lehető legjobb megoldás, és a legjobb játékvezetők is így járnak el, ha minél rövidebbre fogja egy bíró a kommunikációt a futballistákkal, ha a fegyelmezni kívánt játékost elkülöníti a többiektől, így semleges környezetet teremtve, de előfordulhatnak olyan helyzetek is, amikor a bírónak „pszichológusként” kell eljárnia, a focista fejével gondolkodva, mentálisan hatva a büntetett játékosra. Példaként ilyen kifejezéseket hozott fel többek között:

"Te sokkal jobb játékos vagy annál, mint hogy ilyen szituációba keveredj”

"Most tényleg ekkora előnyt akarsz adni az ellenfélnek, hogy kiállítatod magad?”

"Legközelebb balhorgot használj a jobbegyenes helyett”

"Ígérd meg, hogy ezt nem csinálod többé a lefújásig! Kezet rá!”

"Tudod, mi a különbség egy terrorista és egy bíró között? A terroristával lehet alkudozni”

 

Készült ugyanakkor  - kísérleti jelleggel - egy rövidfilm a Sky-on 1989-ben, ahol David Elleray játékvezetőt bemikrofonozták, majd meg is mutatták a pályán zajlott párbeszédeket az Arsenal-Milwall londoni rangadót követően.

A legemlékezetesebb szituáció az volt, amikor a legendás Tony Adams csalónak nevezte a bírót, aki erre reagálva kisiskolásként regulázta meg a nagyra nőtt védőt (földrajztanárként tudta is, hogyan kell – a szerk.). „Rendben van, hogy csalódott vagy, de ezt a hangot nem engedheted meg magadnak” – szólt a feddés (a jelenet 1:45-től a videón!).

 

Tegyük hozzá, Elleray utólag nem volt elégedett a filmmel, mondván eredetileg nem azt akarták bemutatni, hogy mennyi verbális támadás éri a bírókat a pályán, csak a háttérbe engedték volna bepillantani a nézőket, akik így viszont végül azt kapták meg, hogy a futballisták folyamatosan szidják a bírókat, miközben a spori szerint ennél azért sokkal jobb volt a helyzet.

Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Kisvárda
Horvát távozó
Távozik a 2022 nyara óta 46 tétmeccsen szerepet kapott Dominik Kovacic. A védő október 6-óta - sérülése miatt - nem lépett pályára. (Kisvárda FC)
Ferencváros
Tokmac Nguen
Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa-aranyérem, Bajnokok Ligája- és Európa Liga-csoportkör után a svéd Djurgarden együtteséhez igazolt a Ferencvárostól Tokmac Nguen.
Tovább az összes átigazoláshoz