Botrányai miatt elüldözték Franciaországból

Cantona ekkor már bőven ikonnak számított az Old Traffordon. 1992-es érkezése óta igazi vezérként segítette hozzá csapatát a több mint két évtizede áhított bajnoki címhez, sőt, Anglia legmeghatározóbb klubjává tette a Vörös Ördögöket. Számolatlanul rúgta a gólokat, utánozhatatlanul lezser és zsigeri játékával pedig ámulatba ejtette a szurkolókat. Szinte mindenki elfelejtette már, hogy annak idején szintén elüldözték Franciaországból, ahol összeverekedett saját csapattársával, dobott meg bírót, idiótázott le komplett fegyelmi bizottságot, és szégyenített meg szövetségi kapitányt. 1995 januárjában percek alatt tért vissza az öreg kontinensen hagyott botrányhőskarakterhez: híres kungfurúgása máig a Premier League legsokkolóbb jelenete.
„Éric mindig is a szurkolók célpontja volt, akárhol játszottunk az országban – emlékezett vissza Gary Pallister, a United egykori játékosa. – Nem csak az ellenfelek próbálták meg mindenáron feltartóztatni, a szurkolók is feladatuknak érezték ugyanezt. Néhány sértés, amit át kellett élnie, egészen borzasztó volt. Azt hiszem, azon az estén az összes sérelmét együttesen adta ki magából.”

„Berepül a csávó mellkasába, és ütni kezdi”

Cantona futballtudásánál csak az igazságérzete volt nagyobb, így nehezen viselte az állandó, következmények nélküli rugdosódást, ahogy bizonyára az sem tett jót a lelkének, hogy közben a Crystal Palace-szurkolók válogatott sértésekkel kínálták meg a lelátóról. A 48. percben egy Peter Schmeichel-felszabadítást követő magas labdára egyszerre futott Cantona és Shaw, a francia viszont megelégelte az állandó kakaskodást, és jól megrúgta az ellenfél védőjét.
Az eredmény? Egyből piros.
Miközben Cantona felhajtott gallérral, csípőre tett kézzel, Norman Davies, a United szertárosának társaságában elhagyta a pályát, még semmit sem lehetett sejteni. Ekkor azonban Matthew Simmons, a Crystal Palace egyik szurkolója – élete nagy lehetőségét látva, hogy végre megmondja a magáét a szívből utált játékosnak – a fenti lelátósorok egyikéből lesietett a pálya szélére, és bekiabált.
„Ameddig csak járt a szája, és mindenfélét kiabált, Éricnek nem volt baja. Akkor fordult a kocka, amikor az édesanyját egy francia k****nak hívta. Ezután csak annyit láttam, hogy Éric berepül a csávó mellkasába, és ütni kezdi” – mesélte Ned Kelly, a United akkori biztonsági főnöke. Cathy Churchman, egy szurkoló, aki alig egy méterre volt az esettől, így emlékezett: „Akkor szabadult el a pokol, amikor átugrott a korláton. Emlékszem, hogy ráesett a tizenöt éves fiamra, a cipője pedig a kabátomat súrolta. Mindenki csak nézett a másikra, és csak annyit mondott, »Jézusom, itt meg mi történt?« Pillanatok alatt vége lett.”

Ferguson állítólag nevetett az eseten

Cantona az események után magába szállt. Leült a kispadra, és síri csöndben ülte végig a hátralévő negyven percet. Ferguson megfordult, és annyit mondott: “Éric, csalódtam benned, ilyeneket nem csinálhatsz.” Minden más játékosnak leordította volna a fejét. Ez sokat elárul skót edzőlegenda, Ferguson és Cantona kapcsolatáról, illetve a francia játékos érinthetetlenségéről. Sőt, Ferguson állítólag az öltözőben még nevetett is az eseten.
A történtek után összeült a Manchester United elnöksége, és kitalálták, hogyan védjék meg a klub imázsát a támadásoktól: játékosukat négy hónapra eltiltották, és húszezer fontra büntették. Bár voltak hangok, melyek szerint a Unitednek szerződést kellett volna bontania a Királlyal, Cantona túl nagy kincs volt a klub számára. Végül az FA rátett még egy lapáttal: kilenc hónapra módosították a büntetését, emellett tízezer font megfizetésére kötelezték.
Ezzel az ügynek még nem volt vége: Cantonának a bíróság előtt is felelnie kellett. A játékost a hotelszobájától hetven méterre található bírósági teremig Kelly kísérte, ám nem volt egyszerű útjuk. Rajongók és újságírók egyaránt ellepték a környéket, és szinte eltaposták a játékost és kísérőjét – mindenki nyilatkozatra vagy autogramra vágyott. Cantona ügye ugyanis a ’90-es évek, de talán a 20. század legnagyobb futballbotrányává nőtte ki magát, amit a sajtó és az emberek nemcsak ország-, de világszerte fokozott figyelemmel követtek. Hirtelen az egész glóbusz a francia botrányhőst és az angol futballt kezdte követni, ez pedig sok elemzés szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az angol bajnokság a legnépszerűbb és legerősebb ligává nője ki magát.

Börtön helyett közmunka

1995. március 23-án Cantona szabad emberként ment be a bíróságra, és bűnösnek vallotta magát. A bíró kíméletlen volt, a szavai mindenkit megleptek, még az ügyészt is. „Maga egy közismert személyiség. Az egyetlen megfelelő büntetés két hét börtön” – ismertette döntését. Cantonát sokkolták a hallottak. Ám népszerűségének hála, amikor a cellájába vezették, egy jó fej börtönőr megengedte, hogy kísérője, Kelly is beüljön mellé, sőt azt is felajánlotta, hogy kiugrik a közeli McDonald’sba némi kajáért. Cantonának végül nem kellett két hetet börtönben töltenie, mivel Maurice Watkins klubigazgató közbenjárásával még aznap óvadék ellenében szabadon engedték. Így esett, hogy Cantona a három és fél órán át tartó raboskodása alatt nevetgélve ült barátjával a cellájában, és Big Macet evett sült krumplival. Egy héttel később az újabb tárgyaláson százhúsz óra közmunkára csökkentették Cantona büntetését.

Ha érdekelnek az ilyen és ehhez hasonló sztorik, szerezd be Berei Dániel új könyvét, melynek címe: Angóóól!

December 20-ig ingyenes házhoz szállítással jár hozzá ajándékba a Bayern München című könyv.