60 éves a Vidi-csoda egyik hőse: "Nem titok, a Real Madrid vitt volna" - videó

Március 30-án ünnepli 60. születésnapját Disztl Péter, a Videoton és a Honvéd korábbi kiváló kapusa.
Privacsek András 2020. március 30., hétfő 14:25
Március 30-án ünnepli 60. születésnapját Disztl Péter, a Videoton és a Honvéd korábbi kiváló kapusa.
Szerző: Privacsek András 2020. március 30., hétfő 14:25

A jeles nap alkalmából a molfehervarfc.hu készített interjút a legendás kapussal.

- Fokozatosan lépkedtem előre a szamárlétrán, előbb a Vidi tartalékcsapata, majd az NB I-es csapat következett. Sok negyedik hely után végre bronzérmesek lettünk, ezzel pedig kinyílt számunkra Európa kapuja.

Gondolom a 84/85-ös UEFA-menetelés nem csak nekünk, játékosoknak örök élmény, hanem azoknak a szurkolóknak is, akik a stadionban, vagy a tv képernyői előtt szurkoltak nekünk. Nehéz is erről érzelmek nélkül beszélni, egyértelműen ez volt pályafutásom csúcsa.

- Aztán következett a Honvéd, ahová testvéremmel, Lacival érkeztünk, ott két bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyertünk. Ez volt egyébként az egyetlen ok, amiét a fővárosba igazoltam, mert mindenképp bajnok akartam lenni. Büszke vagyok arra, hogy a vidis és a honvédos sikereket is testvéremmel közösen értük el. Aztán következett Németország, ahol az Erfurttal is jó eredményeket értem el, velük is játszottam például UEFA-Kupa meccset, ráadásul a későbbi sztárjátékos, Thomas Linke is a csapattársam sőt a barátom volt. Malájziában aztán ismét bajnoki címet ünnepelhettem, ahol Bücs Zsolt volt a csapattársam.

Pályafutása csúcsán, nagyon komoly csapatok szerződtették volna, de az akkori szabályok miatt nem mehetett.

- Összességében így visszagondolva és felidézve ezeket a sikereket, mondhatnám, hogy elégedett vagyok a karrieremmel. De akkor nem lennék őszinte. Ugyanis óriási hiányérzet van bennem. Az UEFA-Kupa-döntős csapatból szinte mindenki kapott külföldi ajánlatot már 1985 nyarán, de egy játékos kivételével senkit nem engedtek külföldre. A szabály ugyanis az volt, hogy 30 év alatt nem lehetett külföldre igazolni. Én még fiatal voltam akkor, mindössze 25 éves, de jellemző, hogy az akkor 29 esztendős Májer Lajos és Szabó József sem igazolhattak külföldre.

Nem titok, Östreicher Emil közreműködésével a Real Madrid vitt volna engem. 1988 nyarán pedig, amikor már a Honvéd játékosa voltam, a Sporting Lisabon keresett meg, de Bicskei Bertalan vezetőedző elém állt és azt mondta: "Péter, ne haragudj, én nem engedlek el, mert szükségem van rád!"

- Tényleg hiányzik, hogy ezeket az esélyeket nem kaptam meg akkor az élettől, de persze a dolgokon már nem tudok változtatni, és ma már nem is kesergek emiatt.

Az UEFA Kupa-menetelés alkalmával a Manchester United és a Real Madrid ellen is megfogott egy-egy 11-est.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz