Fotó: www.twitter.com/fcrbs_en
A magyar válogatott játékos csapattársát, Andre Ramalhót ugyan már a hatodik percben kiállították, ám ez sem akadályozta meg a Salzburgot az újabb három pont megszerzésében.
Szoboszlai Dominik gólt szerzett, míg csapata, a címvédő Red Bull Salzburg a hatodik perctől emberhátrányban futballozva is 4-1-es győzelmet aratott a vendég Altach felett az osztrák labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján.
A 19 éves magyar válogatott középpályás együttese első gólját szerezte büntetőből, majd a 64. percben lecserélték. Az egyik statisztikákkal foglalkozó honlap (11.com) megjegyzi, hogy Szoboszlai 2018 májusi debütálása óta mind a négy 11-esét berúgta a Salzburgban, ennyit pedig egyetlen csapattársa sem értékesített.
A két mérkőzés után százszázalékos salzburgiak kedden a Bajnokok Ligája-selejtező playoffjának első mérkőzésén a Makkabi Tel-Aviv vendégei lesznek. (MTI)
Neked ajánljuk
Átigazolások

Szpari
Igazolás és profi szerződés
Tarcsi Róbert az ETO-tól érkezett és profi szerződést kötött a Nyíregyházával, míg a saját nevelésű Czimer-Nyitrai Ádámmal szintén profi szerződést kötött a klub. (nyiregyhazaspartacus.hu)

Vasas
Korábbi csapatai vinnék Bereczet
Honlapunk úgy tudja, Berecz Zsombor három magyar klubnál merült fel: a Kazincbarcika, a Mezőkövesd és a Diósgyőr is szívesen látná a középpályást. Jelenleg a DVTK tűnik a legesélyesebbnek.

Videoton
NB Ii-es riválistól igazoltak
A Békéscsabától igazolt 19 éves balhátvéddel, Rostás Szilárddal erősítette meg keretét az NB II-es szezonra készülő Vidi.