A belga, a holland és a német válogatott is kiütéses hazai győzelmet ért el a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozatának utolsó játéknapján.

Mindhárom csapat már korábban bebiztosította részvételét a jövő évi kontinensbajnokságra, a hollandok az észtek, a németek az északírek ellen gálázhattak a C-csoportban. A hollandoknál Georginio Wijnaldum, a németeknél Serge Gnabry volt háromszor eredményes.

A belgák a 14. percben hátrányba kerültek Ciprussal szemben, de két perccel később egyenlítettek, a félidőben már 4-1-re vezettek, végül pedig 6-1-re győztek.

Az Európa-bajnoki selejtezősorozat keddi zárónapján utolsóként a magyarokat legyőző walesi labdarúgó-válogatott jutott ki a jövő évi kontinensviadalra. A selejtezős csoportokból az első és a második helyezettek jutottak ki a kontinensbajnokságra, míg a fennmaradó négy hely a tavaszi pótkvalifikáción dől majd el, ahová a Nemzetek Ligájában nyújtott teljesítmény alapján lehet bekerülni.

A jövő évi Eb-t rendhagyó módon 12 ország egy-egy városában, köztük Budapesten rendezik. A Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad majd otthont.

A pótselejtező sorsolását pénteken, a csoportok sorsolását pedig jövő szombaton tartják. (MTI)

A 2020-as Eb már biztos résztvevői: Anglia, Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Törökország, Ukrajna, Wales

A 2020-as Eb már biztos pótselejtezős csapatai a Nemzetek Ligája alapján:

A-divízió: Izland

B: Bosznia-Hercegovina, Szlovákia, Írország, Észak-Írország

C: Skócia, Norvégia, Szerbia

D: Georgia, Észak-Macedónia, Koszovó, Fehéroroszország

Feltöltéssel (a divízió a pénteki sorsoláson dől el): Bulgária, Izrael, MAGYARORSZÁG, Románia (A vagy C divízió)

 

Eb-selejtezők, a keddi eredmények:

C-csoport:

Hollandia-Észtország 5-0 (Wijnaldum 6., 66., 79., Ake 19., Boadu 87.)

Németország – Észak-Írország 6-1 (Gnabry 19., 47., 60., Goretzka 43., 73., Brandt 91., ill. Smith 7.)

A csoport végeredménye: 1. Németország 21 pont, 2. Hollandia 19, 3. Észak-Írország 13, 4. Fehéroroszország 4, 5. Észtország 1

E-csoport:

Wales – MAGYARORSZÁG 2-0 (Ramsey 15., 48.)

Szlovákia – Azerbajdzsán 2-0 (Bozenik 19., Hamsík 86.)

A csoport végeredménye: 1. Horvátország 17 pont (17-7), 2. Wales 14 (10-6), 3. Szlovákia 13 (13-11), 4. MAGYARORSZÁG 12 (8-11), 5. Azerbajdzsán 1 (5-18)

Rossi kemény szavai Walesben: “Ha kell, ma elmegyek” – súlyos hiányosságokról is beszélt

G-csoport:

Lengyelország-Szlovénia 3-2 (Szymanski 3., Lewandowski 54., Goralski 81., ill. Matavz 14., Ilicic 61.) – piros lap: Kurtic (Szlovénia, 86.)

Lettország-Ausztria 1-0 (Oss 65.)

Észak-Macedónia – Izrael 1-0 (Nikolov 47.)

A csoport végeredménye: 1. Lengyelország 25 pont, 2. Ausztria 19, 3. Észak-Macedónia 14, 4. Szlovénia 14, 5. Izrael 11, 6. Lettország 3

 

I-csoport:

Belgium – Ciprus 6-1 (Benteke 16., 68., De Bruyne 36., 41., Carrasco 44., Küprosz 51. – öngól, ill. Jannu 14.)

San Marino – Oroszország 0-5 (Kuzjajev 3., Petrov 19., Mirancsuk 49., Jonov 56., Komlicsenko 78.)

Skócia – Kazahsztán 3-1 (McGinn 48., 91., Naismith 64., ill. Zajnutyinov 34.)

A csoport végeredménye: 1. Belgium 30 pont, 2. Oroszország 24, 3. Skócia 15, 4. Ciprus 10, 5. Kazahsztán 10, 6. San Marino 0