A nap eredménye

Európa-bajnokság, elődöntő

Olaszország – Spanyolország 1-1 (Chiesa 60., ill. Morata 80.) – 11-esekkel: 4-2

A nap nyilatkozatai

Gianluigi Donnarumma: “Nyugodt voltam a büntetők előtt, mert tudtam, hogy segíthetek a csapatnak. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, hiszen most már csak egy lépés választ el minket attól, hogy megvalósítsuk az álmunkat. Spanyolország nagyon erős, de ebben az olasz csapatban nagy a bátorság, soha nem adjuk fel. Spanyolország ma sok gondot okozott nekünk a labdabirtoklással, de úgy gondolom, megérdemeljük, hogy a döntőben játszhassunk. Azonban egyelőre nem akarok a fináléról beszélni, élvezni akarom a pillanatot. Majd foglalkozunk vele a megfelelő időben.” (uefa.com)

Sergio Busquets: “Mindenki Olaszországot mondta a meccs favoritjának, de mi bebizonyítottuk, hogy jobbak vagyunk náluk. Sok fiatal játékossal játszottunk, akiknek a továbbiakban sok önbizalmat fog adni ez a rengeteg tapasztalat, amit szereztek. Azt kényszerítettük ki, amit akartunk: a labdát birtokoltuk, majd labdavesztésnél a lehető leggyorsabban visszaszereztük azt. Általánosságban ezen a mérkőzésen úgy gondolom, hogy mi voltunk a dominánsabbak. De a futball ilyen, és csak gratulálni tudunk Olaszországnak. Másfél év van a következő világbajnokságig, de biztosan jó úton haladunk. Ez egy nagyszerű válogatott, és már csak az hiányzott, hogy bejussunk a döntőbe, ami miatt nagyon elszántak voltunk.” (uefa.com)

Roberto Mancini: “Örülünk, hogy örömet adhattunk az olasz embereknek. Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, Spanyolország rengeteg gondot okozott nekünk. Nehéz dolgunk volt, mert nem volt nálunk sokat a labda. A döntőbe akartunk jutni, még akkor is, ha a torna kezdete előtt nem sokan hittek benne, hogy ezt megcsinálhatjuk. Gratulálok Spanyolországnak, nagyszerű csapat. A tizenegyespárbaj mindig egy lutri. Vannak olyan meccsek, amikor szenvedni kell, de összességében megérdemeltük, hogy döntősök legyünk. Tudtuk, hogy nehéz lesz. Nem volt könnyű, és Spanyolország meglepett minket az elején azzal, hogy úgy döntött, csatár nélkül játszik. A csapatom azonban elképesztő. Minden válogatott nyerni akar, de az én csapatom valami különlegeset akart, és ez most sikerült nekik.”  (uefa.com)

Luis Enrique: “Ha értékelni akarnám a játékosaimat, azt hiszem, mindenki “kiválót” érdemelne, csodálatosak voltak. Nem tehetek szemrehányást senkire, csak dicsérni tudom őket. Itt az ideje, hogy most már pihenjenek. Mindenki látta, hogy ez a 18 éves srác mit csinált ezen az Eb-n? Amit Pedri tett, arra még sohasem volt példa korábban. Még akkor sem, amikor Andrés Iniesta berobbant. Vigyázni fogunk erre a fiatalra. Moratának volt egy kisebb sérülése, mégis büntetőt akart lőni, és ez sokat elmond a személyiségéről. Óriásit játszott ezen a tornán. Dani Olmo ma kivételes volt. Szerettem volna levenni egy játékost az olaszok középső védői közül, és Olmo képes volt erre. Annyira intelligens, annyira okosan futballozik. Mindössze az hiányzott, hogy befejezzük az általunk kialakított fantasztikus lehetőségeket. A játékosok tökéletesen értelmezték, amit kértünk tőlük. A profi sportban mindannyiunknak meg kell tanulnunk, hogyan kell nyerni és hogyan kell elviselni a vereséget. Ezért szeretnék gratulálni Olaszországnak. Azzal a tudattal térünk haza Spanyolországba, hogy egyértelműen a torna legjobb csapatai között voltunk.”  (uefa.com)

A nap statisztikái

– Olaszország negyedjére jutott be az Eb-döntőbe, ennél többször csak Németország (hatszor) játszott finálét. Az Azzurri egyetlen sikere az Eb-n még 1968-ban született, amikor Rómában Jugoszlávia ellen 2-0-ra nyertek. (uefa.com)

– Olaszország és Spanyolország a 10. tizenegyespárbaját játszotta egymás ellen az Eb-k és a világbajnokságok történetében – ilyen sok tizenegyespárbaj semmilyen más párosítás esetében sem fordult még elő. (OptaJoe)

Pedrinek egyetlen rossz passza sem volt a 90 perc alatt, majd a hosszabbításban végül két továbbítása lett pontatlan, így hozott össze a 120 perc alatt egy 65/67-es passzhatékonysági statisztikát. (ESPN)

A nap videói

– Vicces jelenetek játszódtak le a lefújást követően: Bonucci kiment ünnepelni az olasz szurkolókhoz, majd amikor visszafordult, azt hitte az egyik rendező, hogy egy olaszmezes szurkoló akar befutni a pályára.

– Éppen összeállt egy ünneplős csapatképre az olasz együttes, amikor egy szurkolónak sikerült odafutnia Marco Verratti mellé. A középpályás megölelte a drukkert, majd csak ennyit kérdezett: “ki a f..z vagy te?” (calciomercato)

– Így ünnepelte Jorginho utolsó tizenegyesét otthonában a belgák ellen súlyos sérülést szenvedett olasz védő, Leonardo Spinazzola.

A meccs embere

Az UEFA Federico Chiesát választotta a mérkőzés legjobbjának.

A nap címlapjai

Marca (spanyol): “Becsülettel”
Mundo Deportivo (spanyol): “Itt a vége”
Sport (spanyol): “Igazságtalan búcsú”
El País (spanyol): “Spanyolország többet érdemelt volna Olaszország ellen”
La Razón (spanyol): “Kegyetlen 11-esek”
Corriere dello Sport (olasz): “Isten olasz”
Tuttosport (olasz): “Micsoda oroszlánok!”
Gazzetta dello Sport (olasz): “Fieszta”
Corriera della Serra (olasz): “Olaszország varázslatos estét szerzett nekünk, a döntőben vagyunk”

Foci Eb: A veretlen Olaszország az első döntős, a spanyolok 11-esekkel estek ki – videó