Az Európa-bajnokság E-csoportjának első mérkőzését Lengyelország és Szlovákia vívta a szentpétervári Gazprom Arénában.

Aktívabban kezdték a lengyelek a találkozót, ám a szlovákoknak sikerült vezetést szerezniük rögtön az első lehetőségükből, méghozzá a Ferencvárosban játszó Róbert Mak egyéni villanását követően. A 19. percben az NB I-es támadó két védőt is becsapott az oldalvonalnál, majd a 16-oson belülre érve célba vette a rövid sarkot, a lövés pedig Wojciech Szczesny válláról a hálóban kötött ki – végül hivatalosan a Juventus-kapus öngóljának írták be a gólt, 0-1. A lengyelek mentek előre az egyenlítésért, de hiányzott a kreativitás és a váratlan megoldás a támadójátékból, így az első félidőben nem jött össze a gól.

A szünet után azonban egy percet kellett várni az egyenlítésre, ekkor Rybus bal oldalról érkező beadását Linetty hét méterről egy kis szerencsének is köszönhetően a kapu bal oldalába lőtt, 1-1. Jól kezdtek a lengyelek, a következő percekben Zielinski és Linetty előtt is adódott újabb lehetőség, ám egyik kísérlet sem volt pontos, de Glik fejese is csak egy méterrel kerülte el a kaput.

A 62. percben Krychowiak megkapta második sárgáját, így idő előtt mehetett zuhanyozni, az emberelőnyt pedig hét perc után ki is használták a szlovákok Milan Skriniar révén, aki Mak szöglete és Hamsík csúsztatása után 14 méterről a kapu jobb oldalába lőtt, 1-2.

A hajrában tudott csak nagyobb fölényt kialakítani a lengyel csapat, ekkor Lewandowski és Bednarek előtt is adódott egyenlítési lehetőség, sőt a 94. percben még Swiderski lövését is védenie kellett Dubravkának, de végül megőrizte előnyét Szlovákia és begyűjtötte a három pontot.

Európa-bajnokság, 1. forduló, E-csoport

Lengyelország–Szlovákia 1-2 (Linetty 46., ill. Szczesny 18. – öngól, Skriniar 69.)
Kiállítva: Krychowiak 62.

Lengyelország: Szczesny – Bereszynski, Glik, Bednarek, Rybus (Puchacz 74.) – Klich (Moder, 85.), Krychowiak, Linetty (Frankowski, 74.) – Jozwiak, Lewandowski, Zielinski (Swiderski, 85.)

Szlovákia: Dubravka – Pekarik (Koscelnik, 79.), Satka, Skriniar, Hubocan – Haraslin (Duris, 87.), Kucka, Hromada (Hrosovsky, 79.), Mak (Suslov, 87.) – Hamsík, Duda (Gregus 92.).