U21: Fontos győzelem az Eb-selejtezőn, a magyar csapat ott van az élmezőnyben - tabella, videó

Az U21-es válogatott sok helyzetet kidolgozva magabiztos győzelmet aratott a ciprusiak felett, így négy találkozó után is veretlenül áll.
Budai László 2017. november 14., kedd 16:53
Az U21-es válogatott sok helyzetet kidolgozva magabiztos győzelmet aratott a ciprusiak felett, így négy találkozó után is veretlenül áll.
Szerző: Budai László 2017. november 14., kedd 16:53

Az első nagy lehetőség a magyar csapat előtt adódott a Ciprus elleni, idegenbeli Eb-selejtezőn: a 10. percben Sallói adott a bal oldalról, az alapvonalról tökéletes passzt Szoboszlainak, aki 10 méterről fölé bombázott. Ezután Gazdag próbálkozott kétszer: előbb egy lövéssel, amely elkerülte a kaput, majd egy emeléssel, ezt pedig a kapus védte bravúrral. A ciprusiaknak egy komoly lehetőségük volt: a 35. percben Artymatas fejelt szöglet után a jobb felső sarok felé, Demjén azonban nagy bravúrral kitolta a léc alól a labdát. A szünetre 0-0-val mentek a csapatok.

A második játékrész elején aztán sikerült vezetést szereznünk: Szoboszlai lőtt 17 méterről, szabadrúgásból – a kapus nagy bravúrral kiütötte a labdát, amelyet először Bíró tett kapura, Christodoulou azonban ismét védett, az újabb kipattanót végül Sallói lőtte a léc alá (0-1).

A további nagy helyzeteket is a mieink alakították ki: a 66. percben Bíró lőtt 22 méterről kevéssel a bal felső mellé, majd nem sokkal később Sallói emelhette át 18 méterről nagy helyzetben a nagyon rosszul kijövő hazai kapust, de a kapu mellé pattant a labda.

A 80. percben megszereztük második gólunkat is: Sallói kapott jó labdát Haristól a 16-oson belül, levitte azt az alapvonalig, majd ügyesen passzolt vissza középre Harisnak, aki a kapu közepébe lőtt (0-2).

Az utolsó percekben még Artymatas szállt bele nagyon csúnyán Harisba, amiért a ciprusi játékos piros lapot kapott, majd Demjén védett még egy nagyot, illetve Sallói bombázott nem sokkal fölé, de az állás már nem változott, a mieink magabiztosan nyertek.

A csoport másik mérkőzésén az éllovas belgák 2-1-re verték idegenben a törököket.

Az Eb-selejtező-csoportból az első helyezettek automatikusan kijutnak az Európa-bajnokságra. A négy legjobb csoportmásodik (ennek meghatározásakor a csoport utolsó helyezettje ellen szerzett pontokat nem veszik figyelembe) oda-visszavágós playoff-meccset játszik egymással a megmaradt két helyért.

U21-es Eb-selejtező

Ciprus U21-Magyarország U21 0-2

G.: Sallói (51.), Haris (80.)

Kiállítva: Artymatas (86.)

Magyarország U21: Demjén - Hegedűs, Kecskés, Tóth B. (Katona, 82.) - Szivacski, Haris (Korozmán, 89.), Gazdag, Szoboszlai, Szalai A. - Sallói, Bíró (Kundrák, 74.)

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Orosz Pál az átigazolásokról
Az FTC vezérigazgatója elárulta, Jansennek komoly helyekről voltak más ajánlatai. A játékoskeret kapcsán arról beszélt, "nagy mozgásokra nem kell számítani".
Fradi
Jansen az új edző
Igaznak bizonyultak a Csakfoci exkluzív információi: Pascal Jansen veszi át a Ferencváros irányítását.
DVSC
Dániából igazoltak
A 19 éves Szűcs Tamás az FC Köbenhavn korosztályos csapatától igazolt haza.
Tovább az összes átigazoláshoz