U19-es válogatott: 68 percig álltuk a sarat, a kapufa is kellett az olaszok győzelméhez a mieink ellen

A Tímár Krisztián vezette U19-es válogatott 1-0-s vereséget szenvedett az olaszok elleni felkészülési mérkőzésen.
Csakfoci Admin 2021. november 11., csütörtök 22:00
A Tímár Krisztián vezette U19-es válogatott 1-0-s vereséget szenvedett az olaszok elleni felkészülési mérkőzésen.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. november 11., csütörtök 22:00

A magyar válogatott az ígért bátor játékkal kezdte a mérkőzést, már az ellenfél térfelén megpróbált nyomást gyakorolni az olaszokra, akik eleinte nem is tudtak komolyabb fölényt kiharcolni. Az első negyedóra után labdabirtoklási fölénybe kerültek ugyan a vendégek, de helyzeteket nem tudtak kialakítani a kapunk előtt. A félidő második felében áttevődött a játék a magyar térfélre, de szervezetten, fegyelmezetten védekeztünk, emellett egy-két ellentámadásunk végén eljutottunk az ellenfél kapujáig is. Senkó Zsombornak egy-két távoli lövés után volt ugyan dolga, de jelentősebb nyomás nem alakult ki a kapunk előtt.

A félidő utolsó tíz perce kiegyenlített játékot hozott, ebben a periódusban valamivel veszélyesebben futballozott a magyar válogatott, de a szünetig nem esett gól.

A fordulás után az olaszok egyre veszélyesebben játszottak, jól szálltak be a cseréik, néhány villámgyors akciójuk végén nehéz helyzetbe kerültek a védőink. A 68. percben megszületett a vendégek vezetőgólja, Duccio Degli Innocenti 18 méterről lőtt kapura, a labda a bal kapufáról pattant a hálóba (0-1) - tudósított az mlsz.hu.

A gól után kezdeményezőbbé vált a játékunk, az olaszok többször csak szabálytalanul tudták megállítani a lendületes akcióinkat. Egy-két ígéretes helyzetet sikerült kialakítani, de az olaszok egy pillanatra sem adták fel a stabil védekezésüket, így ziccerig nem tudtunk eljutni. A hajrában még volt egy-két lehetőségünk, de az egyenlítés nem jött össze, a vendégek 1-0-ra megnyerték a találkozót.

A két csapat hétfőn 18.00 órától ismét megmérkőzik egymással, ezúttal Telki lesz a helyszín.

U19-es felkészülési mérkőzés, Szusza Ferenc Stadion

Magyarország-Olaszország 0-1 (Innocenti 68.)

Magyarország U19: Senkó Zsombor - Szujó Attila, Csinger Márk, Debreceni Ákos - Kovács Mátyás, Sztojka Dominik, Biben Barnabás, Nagy Olivér, Benczenleitner Barna - Németh Dániel, Redzic Damir

Olaszország U19: Sebastiano Desplanches - Mattia Zanotti, Riccardo Turicchia, Duccio Degli Innocenti, Daniele Ghilardi, Diego Coppola, Giovanni Fabbian, Cesare Casadei, Tommaso Mancini, Samuele Vignato, Samuele Vignato

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Csoboth Törökországban
A török élvonalban sereghajtó Genclerbirligi a 2025/26-os szezonra kölcsönvette Csoboth Kevint. 
DVSC
Nagy bejelentés
A Loki szerződtette a 31 éves Víctor Camarasát, aki a spanyol élvonalban 140, az angolban 33 bajnokin lépett pályára.
Fradi
Sevikyan ismét kölcsönben
A zöld-fehérek újra kölcsönadták Edgar Sevikyant, és ezúttal is az orosz élvonalba. Az örmény válogatott támadó megszerzésére opciója is lesz az Akron Togliattinak.
Tovább az összes átigazoláshoz