Diósgyőrbe érkezett a 100-szoros válogatott csatár is

Az Ír Labdarúgószövetség edzőképzésének tanulói a DVTK akadémiáját látogatták meg a tegnapi, illetve a mai napon egy tanulmányút keretein belül. A küldöttség tagja volt a már visszavonult 101-szeres ír válogatott Damien Duff is, aki korábban a Chelsea színeiben ünnepelhetett kétszer is bajnoki címet.
Dudás Gábor 2018. október 16., kedd 22:01
Az Ír Labdarúgószövetség edzőképzésének tanulói a DVTK akadémiáját látogatták meg a tegnapi, illetve a mai napon egy tanulmányút keretein belül. A küldöttség tagja volt a már visszavonult 101-szeres ír válogatott Damien Duff is, aki korábban a Chelsea színeiben ünnepelhetett kétszer is bajnoki címet.
Szerző: Dudás Gábor 2018. október 16., kedd 22:01

A DVTK labdarúgó-akadémiájának igazgatója, Sütő Szilárd testközelben ismerheti az ír szövetséget, hiszen ő maga is Írországban szerezte meg az UEFA Elite A licencet.

- Az Ír Labdarúgó Szövetség képzésein egész Európából vesznek részt hallgatók, sőt, amikor az Elit “A” tanfolyamra jártam, akkor Új-Zélandról is akadt társam. A vizsga utolsó része mindig a tanuló saját klubjában történik, ahol a szövetség egyik instruktora is részt vesz. Ekkor járt első alkalommal Diósgyőrben a The FAI képviselője. Nagyon tetszett, amit látott, illetve amit a vizsgaanyagban felvázoltam, így vetődött föl, mi lenne, ha a következő évi Elite “A”, azaz akadémiavezetői licence tanfolyam tanulmányútja hozzánk vezetne - nyilatkozta a szakember a dvtk.eu-nak.

- Tavaly az angliai Brightonban jártak az ír képzés résztvevői, és korábban is ez volt a legjellemzőbb úti cél, hiszen Anglia a legjelentősebb felvevő piaca az ír labdarúgóknak. Viszont megismerve a DVTK Labdarúgó Akadémiát úgy döntöttek, hogy az itt látottak sokkal közelebb állnak az írországi lehetőségekhez, mint a dúsgazdag angol akadémiák. Ezen kívül a számukra fontos modern akadémiai jellemzők, amit szeretnének a gyakorlatban is megmutatni a tanulóknak mind megtalálhatók Diósgyőrben. Fontos hangsúlyozni, a világon bárhol szívesen látták volna a hallgatókat, de ők úgy döntöttek, hozzánk látogatnak.

A képzés 19 tanulója, illetve 5 instruktora az Ír Szövetség költségén utazott tegnap Diósgyőrbe, hétfő-keddi műsorfüzetükben előadások, és több bemutató edzés is szerepel.

- Amellett, hogy jó hírünket viszik, a hosszú nap végén lehetőség nyílik a kötetlen kapcsolatépítésre, biztosan sok információval gazdagodnak a kollégák az írországi labdarúgó utánpótlás-neveléssel kapcsolatban. Sok egykori kiváló labdarúgó dolgozik a DVTK utánpótlásában, de biztosan nekik is emlékezetes lesz találkozni a százszoros ír válogatott, a Chelsea csapatával kétszeres Premier League-győztes Damien Duff-fal - összegezte Sütő a rendezvény előnyeit a magyar klub szempontjából.

"Annyi pénzünk sosem lesz, Magyarország ebből a szempontból közelebb áll hozzánk"

- Sütő Szilárd a mi képzésünkön szerzett UEFA Elite Youth A diplomát, ezért pontosan tudta, mire kíváncsiak a tanulóink, és mi lehet a hasznukra - mondta el Niall Harrison, az Ír Labdarúgó Szövetség (The FAI) feltörekvő tehetségeket segítő programjának koordinátora (Emerging Talent Programme National Coordinator) és az ír U15-ös válogatott - magyar terminológia szerint - szövetségi edzője. - Írországban a profi klubok még csak most hozzák létre a labdarúgó akadémiáikat, ebben a DVTK előttünk jár, de nem annyival, mint tetszőleges angol vagy skót egyesület. Ráadásul Angliában és Skóciában annyi pénzből gazdálkodnak, amennyi nekünk sosem lesz, Magyarország ebből a szempontból is sokkal közelebb áll hozzánk. Hasonlóak a lehetőségek, hasonlóak az elképzelések, ezért mindenképpen megérte eljönni, és tanulni. Nagyon jól felépített programon vettünk részt, ahol az edzők a foglalkozás előtt bemutatták, hogy mi a cél, és milyen eszközökkel kívánják elérni azt, majd utána kérdezz-felelek formában meg is beszélttük a látottakat. Az utánpótlás mellett az első csapat stábja is rendelkezésünkre állt, láttunk egy DVTK U14-DVTK 15 mérkőzést, és körbevezettek a minden igényt kielégítő edzőközpontban és a vadonatúj stadionban is. A diákjaink betekintést nyerhettek, hogyan működik az írországi lehetőségekhez hasonló helyen egy labdarúgó akadémia. Sokat tanultunk, köszönjük a vendéglátást!

Átigazolások
ETO
Nemet mondtak a katalánoknak
A La Ligában szereplő Girona már ajánlatot is tett az ETO 20 éves ukrán-magyar csatáráért, Oleksandr Pyshchurért, de a győriek első körben nemet mondtak a megkeresésre. (Nemzeti Sport)
Légiósok
Szalai Attila
Miközben ügynöke szerint nem hagyja el a Kasimpasát, a török sajtó szerint Szalai Attila országon belüli klubváltása még elképzelhető lehet - ez a csapat viheti.
ZTE
17 éves tehetség a kiszemelt
A ZTE a 17 éves Vörös Barna megszerzését fontolgatja: a középpályás 9 mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesdben, és ő lett az első 2008-as születésű játékos, aki gólt szerzett az NB II-ben. (Nemzeti Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz