Dárdai fia ismét a német válogatottban lépett pályára, velük kezdheti meg az Eb-selejtezőket is

Ifjabb Dárdai Pál ezúttal már az U19-esek között játszhatott.
Budai László 2017. szeptember 4., hétfő 14:31
Ifjabb Dárdai Pál ezúttal már az U19-esek között játszhatott.
Szerző: Budai László 2017. szeptember 4., hétfő 14:31
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Dárdai Pál fia, Palkó is pályára lépett a múlt csütörtöki, Svájc-Németország U19-es felkészülési mérkőzésen. A 0-0-val zárult találkozón Dárdai mellett Arne Maier és Florian Baak is lehetőséget kapott a Herthából. A bz-berlind.de beszámolója szerint a trió ott lehet kedden is, az angolok elleni mérkőzésen, amely az utolsó erőpróba lesz az októberben kezdődő U19-es Európa-bajnoki selejtezősorozat előtt.

Ifjabb Dárdai Pál idén áprilisban debütált a német U18-as nemzeti csapatban, és úgy tűnik, az U19-eseknél is számítanak rá. Dárdai Palkó azt követően nem sokkal a Nemzeti Sportnak úgy nyilatkozott: felesleges egyelőre a távoli jövőről beszélni.

A korosztályos válogatottban való szereplés egyébként nem számít abból a szempontból, hogy egy futballista később melyik nemzet csapatát választja.

A német U19-es válogatott október 4-én az észak-írekkel, 7-én a fehéroroszokkal, 10-én pedig a lengyelekkel találkozik.

Átigazolások
Ex-Fradi
Keane Törökországban?
Török sajtóhírek szerint Robbie Keane is jelölt a Trabzonspor kispadjára.
Tiszakécske/Paks/Békéscsaba
Zámbó duplán váltott
A Tiszakécske 19 éves labdarúgója, Zámbó Márton átigazolt a Paks csapatához. A MLSZ adatbankja szerint a paksiak a fiatal játékost erre az idényre kölcsönadták Békéscsabára.
Loki
Kulbacsuk kölcsönben
Vjacseszlav Kulbacsuk távozott Debrecenből. A 22 éves védő klubot váltott, és kölcsönben az ukrán Kryvbasz együttesénél folytatta pályafutását.
Tovább az összes átigazoláshoz