"A Bayern partnerként tekint a Puskás Akadémiára"

A Puskás Akadémia delegációja Németországban járt, ahol betekintést nyerhetett a Bayern München utánpótlásánál zajló munkába. A magyar klub akadémiájának vezetője szerint Felcsúton is európai elit szintű szakmai munka folyik.
Mokány Lajos 2017. október 20., péntek 7:05
A Puskás Akadémia delegációja Németországban járt, ahol betekintést nyerhetett a Bayern München utánpótlásánál zajló munkába. A magyar klub akadémiájának vezetője szerint Felcsúton is európai elit szintű szakmai munka folyik.
Szerző: Mokány Lajos 2017. október 20., péntek 7:05

A Takács Mihály által vezetett Puskás Akadémia delegációját Jochen Sauer, a Bayern München akadémiájának vezetője fogadta. A magyar klub képviselői egy tavaly ősszel kapott meghívásnak tettek eleget. Takácsék betekintést nyerhettek az akadémián folyó munkába, majd a 2017 nyarán átadott FC Bayern Campust is bemutatták nekik.

A magyar klub akadémiájának főigazgatója, Takács Mihály örömét fejezte ki, hogy a német gárda partnerként tekint rájuk, illetve, hogy nyitott az együttműködésre. Takács hozzátette, hogy a Münchenben tapasztaltak alapján kijelenthető, hogy intézményükben európai elit színvonalú szakmai munka folyik, hiszen nevelési és képzési szempontból is komoly hasonlóság van a Bayernnél, illetve akadémiájukon végzett tevékenység között – írja a csapat honlapja.

A Puskás Akadémia U16-os csapata a Cordial-kupa után ismét legyőzte a bajor csapat U16-os együttesét, ezúttal 3-1-re. A Bayern egyébként elfogadta a Puskás Akadémia meghívóját a jövő évi Puskás-Suzuki kupára.

Átigazolások
Békéscsaba
Edzőváltás?
A kispadról nagy valószínűséggel távozó Csató Sándor vezetőedző helyét a korábbi NB I-es játékos, Marián Sluka veheti át. (NSO)
Puskás A.
Olasz klub kopogtat
Az olasz élvonalbeli Pisa kivásárolná szerződéséből a Puskás Akadémia U17-es válogatott középpályását, Somfalvi Barnát. (nb1.hu)
Kisvárda
Hosszabbítás Szenteste napján
A Kisvárda Szőr Levente 2026 nyarán lejáró szerződését további két évvel meghosszabbítja – az érintettek erről állapodtak meg szóban. Hamarosan alá is írhatnak.
Tovább az összes átigazoláshoz