Ezért távozott a feljutás után a Gyirmót edzője

Bene mindenképpen erősíteni akart.
Szerkesztő 2016. június 8., szerda 19:09
Bene mindenképpen erősíteni akart.
Szerző: Szerkesztő 2016. június 8., szerda 19:09
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

 

Mint ismeretes, a Gyirmót közös megegyezéssel szerződést bontott a csapattal NB II-es bajnoki címet és feljutást ünneplő vezetőedzővel, Bene Ferenccel.

Az NB I-ben így már nem a tréner irányítja majd a csapatot. Honlapunk úgy tudja, a felek közötti szakítás mögött elsősorban az állt, hogy Bene mindenképpen erősíteni akart, és meghatározott egy bizonyos keretet, amellyel hajlandó lett volna nekifutni az élvonalnak, a tulajdonosok elképzelése azonban nem egyezett az edző által felvázoltakkal.

Abban is nagyon eltért a felek véleménye, hogy a feljutást kiharcoló játékosokkal mi legyen. Bene 5-6 játékosra nem tartott volna igényt az NB I-ben, míg a tulajdonosok úgy vélték, akik benne voltak a történelmi sikerben azoknak az élvonalban is illik megadni a lehetőséget. Napokon át egyeztettek a felek, végül azonban nem sikerült közelebb kerülni egymáshoz. Bene kitartott amellett, hogy minőségi erősítések nélkül bukásra van ítélve a csapat az NB I-ben, az általa megadott erősítési tervekkel viszont a klubvezetés nem értett egyet.

 

Átigazolások
ETO
Tóthot vinné a Górnik
A Csakfoci értesülései szerint az FTC EL-selejtezős ellenfelénél, a lengyel Górnik Zabrze együttesénél is nagyon szívesen látnák Tóth Rajmundot.
ZTE
Skribek légiósnak áll
A Csakfoci információi szerint Skribek Alen úton van Azerbajdzsánba, hogy aláírja új szerződését leendő csapatával.
NB I
Hazai átigazolási hírek
NB I-es átigazolási körkép: így állnak a magyar élvonal klubjai a nyári érkezők, a távozók és a jelöltek terén.
Tovább az összes átigazoláshoz