Az UEFA tájékoztatásának értelmében Kassai Viktor vezeti a pénteken kezdődő Európa-bajnokság nyitómérkőzését, amelynek keretében Franciaország Romániával csap majd össze.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedd este a hivatalos honlapján megnevezte a pénteken kezdődő Európa-bajnokság nyitómérkőzésének játékvezetőjét, amelynek értelmében a magyar sípmester, Kassai Viktor dirigálhat majd a találkozón.
A mérkőzésre pénteken 21 órától kerül sor a házigazda Franciaország és Románia között.
Kassai munkáját Ring György, Tóth Vencel, Bognár Tamás és Farkas Ádám segíti majd, a negyedik játékvezető pedig az UEFA döntésének értelmében Björn Kuipers lesz.
Átigazolások
Bosnyák támadó érkezik
Luka Kulenović
Bosnyák sajtóhírek szerint Luka Kulenović már kedden megérkezett Magyarországra, és hamarosan a bajnoki címvédő ETO FC játékosa lesz.
Ex-Fradi
Saldanha válthat
Matheus Saldanha, a Ferencváros korábbi támadója egy interjúban elárulta, hogy szeretne visszatérni a szerb Partizanhoz.
Légiósok
A Celtic mást igazolt
Sokáig úgy tűnt, hogy Tóth Balázs lehet a Celtic következő hálóőre, ám a skót alakulat hétfőn bejelentette, hogy kölcsönvette a Wolverhampton kapusát, Sam Johnstonet.