A felkészülés során 11 napig Spanyolországban edzőtáborozik majd a MOL Fehérvár FC.
Hétfőn kezdi meg felkészülését a Vidi a 2021/2022-es szezon tavaszi idényére. Az első napon Covid-19 PCR-teszten vesznek részt a játékosok és stábtagok, amit hétfőn, kedden és szerdán kötelező orvosi és egészségügyi vizsgálatok, valamint fizikai felmérések követnek majd - írja a molfehervarfc.hu A csapatszintű edzéseket január 6-án kezd meg a csapat.
Január 11. és 22. között a spanyolországi Marbellán edzőtáboroznak a fehérváriak, ahol a tervek szerint két nemzetközi edzőmérkőzést játszanak majd. A hazaérkezést követően január 23-án a Gyirmóttal mérkőznek meg Székesfehérváron, január 30-án 13 órától pedig már bajnoki találkozó vár csapatra a Puskás Akadémia otthonában.
Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.