Hamis legenda, viszonyítási pont - így értékelik Kassait

A nyitómeccs után a két fél ellentétesen értékeli Kassai ténykedését.
Szerkesztő 2016. június 11., szombat 8:06
A nyitómeccs után a két fél ellentétesen értékeli Kassai ténykedését.
Szerző: Szerkesztő 2016. június 11., szombat 8:06

A román sajtó többet foglalkozik Kassai Viktor tegnapi teljesítményével, több hibát is felrónak neki. Az első gólt vitatja több orgánum is, a tolo.ro közvetítésében a 37. perc után fel is idézi a korábbi román játékvezető, Crăciunescu véleményét Kassairól.

 

Kassai az európai játékvezetés egyik hamis legendája!

Az első gólról sejtelmesen vélekedik a portál, de megemlítik, hogy a kapus, Tatarusanu szerint érvényteleníteni kellett volna. A tizenegyest megkérdőjelezhetetlennek minősíti a tolo.ro, a mérkőzés utolsó negyedében pedig már nem foglalkoztak Kassaival.

A proport.ro és a sport.ro is elsősorban a 37. percben elmaradt, 17 méterről járó, a románok szerint egyértelmű szabadrúgást kéri számon a magyar játékvezetőn, az Adverul az első gólt is vitatja.

 

A franciák kevesebbet foglalkoznak a játékvezetéssel, a tizenegyest egyöntetűen jogosnak tartja az összes portál, a sports.fr meg is dicséri érte Kassait. A L'Équipe szerint viszont az első gólt nem kellett volna megadni, azonban Chirichest a lap szerint második sárgával ki kellett volna állítani.

A semlegesebb nemzetközi sajtó inkább pozitív véleménnyel van Kassai Viktorról, a mrwhistleblower.com, kifejezetten játékvezetéssel foglalkozó portál pozitívan értékeli a bíró tegnapi teljesítményét, az oldal szerint minden kérdéses szituációt tökéletesen ítélt meg,

hozta azt a szintet, amit az UEFA viszonyítási pontnak elvárt.

 

A büntető jogosságát senki sem vonja kétségbe, a két legvitatottabb helyzet az első gól, illetve az elmaradt szabadrúgás még az első félidőben, ezek közül a románokon kívül csak a góllal foglalkozik a nemzetközi sajtó, egyértelmű állásfoglalás nincsen, ugyan több francia lap is vitatja, hogy érvényes lett volna, de azt mindenki elismeri, hogy nehéz megítélni a szituációt.

 

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Balogh Botond
Török sajtóhírek szerint megérkezett új csapatához a magyar válogatott hátvéd, Balogh Botond.
Ország- után klubváltás
Artúr Musák
Artúr Musák, aki nemrég jelezte, hogy a magyar válogatott helyett inkább Szlovákiát választaná, most klubszinten is váltott.
PMFC
Rutinos támadó érkezett
Hivatalos honlapján jelentette be az NB III-ban szereplő PMFC, hogy szerződtette a Kozármislenytől távozó Horváth Pétert és kölcsönvette a 21 éves hátvédet, Gregor Zalánt az Ajkától.
Tovább az összes átigazoláshoz