Első meccsén betalált a Haladás Rambója

A szombathelyiek egy büntetőből szerzett góllal vezettek is, de a hajrában gólt kaptak, így csak 1-1-et játszottak.
Budai László 2018. február 16., péntek 17:51
A szombathelyiek egy büntetőből szerzett góllal vezettek is, de a hajrában gólt kaptak, így csak 1-1-et játszottak.
Szerző: Budai László 2018. február 16., péntek 17:51

Az első félidő nem hozott gólt a Haladás és az osztrák másodosztály harmadik helyén álló Wiener Neustadt mérkőzésén. Harcos, kemény játék folyt a pályán, negyedórányi játék után Gyurján védett nagyot, majd a 27. percben Halmosi balról, 16 méterről a bal kapufát találta telibe. Négy perc múlva Bosnjak bal oldali beadását Mészáros visszafejelte, Ramos lövés helyett cselezett, így odalett a lehetőség.

Szünet után az 51. percben szöglet után Jagodicsot buktatták a tizenhatoson belül – büntető. A tizenegyest az új igazolás, a cseh Rambóként ismert Rabusic  a bal felső sarokba lőtte (0-1). A 82. percben azonban jött az egyenlítés: egy jobboldali beadást az érkező Adjei 16 méterről a jobb kapufára lőtte, a labda onnan pattant a hálóba (1-1). Ez is maradt a találkozó vége

Felkészülési mérkőzés

Wiener Neustadt-Haladás 1-1 (Adjei 82., ill. Rabusic 52. - 11-esből)

Haladás: Gyurján (Rózsa, 60.) – Kolcák, Wils, Németh Milán (Polgár, 60.), Bosnjak (Pinte, 60.)– Jagodics (Jancsó, 60.) – Mészáros (Kiss T., 60.), Rácz (Williams, 60.), Németh Márió (Kovács, 46.), Halmosi (Medgyes, 60.) – Ramos (Rabusic, 46.)

Átigazolások
Videoton
Két fiatal kölcsönben
A 17 éves Ekbauer Tamás és a 19 éves Rostás Szilárd is pályára lépett a Siófok elleni edzőmeccsen, mindkét fiatal a Fehérvár FC-től érkezett kölcsönben Veszprémbe. (VEOL)
Honvéd/Vidi
Kölcsön
Somogyi Ádámot Fehérvárra adta kölcsön a Honvéd.
ETO
Olekszandr Piscsur
Olekszandr Piscsur tavasszal még az ETO-ban futballozik majd.
Tovább az összes átigazoláshoz