“Pintér Attila hívott, így nem is kellett gondolkodnom” - aláírt Felcsútra a Honvéd tehetsége

Prosser Dániel a Puskás Akadémia vezetőedzője miatt választotta a felcsútiakat. 
Budai László 2017. január 9., hétfő 17:33
Prosser Dániel a Puskás Akadémia vezetőedzője miatt választotta a felcsútiakat. 
Szerző: Budai László 2017. január 9., hétfő 17:33

Amint azt honlapunk ma elsőként jelezte, koraestére hivatalossá vált: Prosser Dániel a Puskás Akadémiában folytatja pályafutását. A felcsútiak hivatalos honlapjukon jelentették be, hogy megszerezték a Honvéd egyik legértékesebb futballistáját, Prosser Dánielt, akit több külföldi együttes is csábított. A támadó három és fél évre kötelezte el magát a felcsútiakhoz. 

- Pintér Attila megkeresett, hogy szeretnék-e csatlakozni hozzájuk, és úgy gondoltam, ez jó lehetőség lehet. Amikor a felnőtt válogatottnál volt vezetőedző, én az U20-as nemzeti csapatnál voltam,  sokszor tartott nekünk edzést, az edzőmérkőzéseken is ő vezetett minket, nagyon szerettem vele dolgozni. Nem is kellett gondolkodnom, hogy idejöjjek vagy ne, mert bármikor szívesen dolgoznék vele. Más szóba se jöhet, csak hogy feljutunk, méghozzá első helyen - nyilatkozta az új igazolás a pfla.hu-nak.

Neked ajánljuk
Átigazolások
ETO FC
Magyar és román játékos is jöhet
Honlapunk úgy értesült, hogy az ukrán élvonalbeli Kolos román jobbhátvédje, Stefan Vladoiu nagy eséllyel Borbély Balázs együtteséhez igazolhat, Csinger Márk pedig a DAC-tól térhet vissza.
Ferencváros
Pászka hamarosan távozik
Az M4 Sport információi szerint hétvégén aláír a Csíkszeredához a Ferencvárostól távozó Pászka Lóránd.
ETO FC Győr
Magyar játékos jöhet a DAC-tól
Az nso.hu információi szerint az ETO FC Győr játékosa lesz a DAC 22 éves bekkje, Csinger Márk. A védő a 2022/23-as idényben már játszott az ETO-ban, 15 tétmeccsen jutott szóhoz az akkor még NB II-es csapatban.
Tovább az összes átigazoláshoz