NB II-hírek

Mezőkövesd
Milan Milanovic
A szerb szakember jó tapasztalatokat szerzett, ezért visszatérne még az NB I-be, de egyelőre nem kapott ajánlatot egyetlen csapattól sem.

Honvéd
Értékelt a szakmai igazgató
Fehér Péter úgy látja, ha az eredményt nézik, akkor egyáltalán nem érték el a céljukat, ha a klub- és értéképítést veszik, akkor sikerült előre lépni.

Vasas
Szivacski Donát
Honlapunk értesülései szerint komoly esély van rá, hogy nyáron távozik a Vasastól Szivacski Donát.

Kisvárda
Lucas
Menedzsere, Radványi Dávid megerősítette a Csakfoci értesülését, miszerint Lucas az NB III-as Karcagban focizhat, mellette pedig a DVSC utánpótlásában edzősködhet. Még nem zárult le teljesen az ügy. (nso.hu)

Kisvárda
Supka Attila
A csakfoci.hu korábbi hírének megfelelően Supka Attila lett a kisvárdai akadémia szakmai igazgatója, a nyugdíjba vonult Szentes Lázár helyett.

Kisvárda
Rafal Makowski
Két és fél év után elválnak útjaik.

Szeged
Megvan az új edző
Michael Borist nevezte ki vezetőedzőnek a Merkantil Bank NB II-ben szereplő Szeged.

Mezőkövesd
Lucas Hedlund
Mint ismert, az összes légiós távozott az NB I-ből kieső Mezőkövesdtől. Az Aftonbladet szerint a 25 éves támadó, Lucas Hedlund hazatér, miután megegyezett a svéd élvonalban szereplő GAIS csapatával.

ETO, Vasas, Szpari, Haladás
Fegyelmi határozat
Kiderült, mennyit kell fizetnie az ETO-nak, a Vasasnak, a Nyíregyházának és a Haladásnak, miután büntetést kaptak az MLSZ-től az előző fegyelmi határozat szerint.

Ajka
Távozók
Távozik a klubtól Görgényi Dávid, Présinger Ádám és Szűcs Kristóf, valamint a kölcsönjátékosok, Forgó Milán, Fiáth Bence és Babos Bence. A szakmai stáb együtt marad, dolgoznak a keret megerősítésén. (fcajka.hu)

Kecskemét/Kazincbarcika
Új igazolás
Kotula Máté személyében balhátvédet igazolt a Kecskemét Kazincbarcikáról.

Osztályozók
Két iksz az első meccseken
A Tatabánya-Békéscsaba és a Putnok-Szentlőrinc osztályozó is döntetlennel zárult vasárnap.

Kazincbarcika
Csábi József
Elváltak a Kolorcity Kazincbarcika és Csábi József útjai.

Soroksár
Lipcsei Péter
Az FTC-legenda, Lipcsei Péter célja, hogy öt éven belül egy olyan NB I-es csapattal foglalkozzon, ahol ő tudja összeállítani a keretet és van megfelelő anyagi háttér is.

Mezőkövesd
Nagy változások a klubnál
Tíz év után távozott Tóth László sportigazgató, Cseri nem csak játékos lesz, minden légiós távozott. Kovácsik Ádám, Ugrai Roland, Bőle Lukács és Nagy Gergő megy, Vajda Sándor és Kállai Kevin marad.