NB II-hírek
Vasas
Egy érkező, három távozó
Korábbi híreinknek megfelelően távozik Szivacski Donát és Ihrig-Farkas Sebestyén, Szilágyi Szabolcs kölcsönben bizonyíthat, míg Batai Tamás Debrecenből érkezett a Vasashoz.
Mezőkövesd
Korábbi U-válogatott érkezett
A korábbi U21-es magyar válogatott Varjas Zoltán a legutóbbi három évet Siófokon töltötte, a belső védőként is bevethető védekező középpályás most Mezőkövesdre igazolt.
Vasas / Nyíregyháza
Szpari-csatárt vinne a Vasas
A csakfoci.hu információi szerint a Vasas szívesen látná soraiban a már NB I-es Nyíregyháza támadóját, Németh Barnabást. 
Gyirmót
Ugrai Roland
A Gyirmót 1+1 éves szerződést kötött az ötszörös magyar válogatott csatárral.
Vasas
Ihrig-Farkas Sebestyén
Honlapunk úgy tudja, hogy a Honvéd érdeklődik Ihrig-Farkas Sebestyén iránt.
Mezőkövesd
Védőt igazoltak
Szerződtették a DVSC II 20 éves belső védőjét, a tavaly 26 NB III-as meccsen szerepet kapott Nagy Rolandot.
Csákvár
Ketten próbajátékon
A Soroksár és az Ajka elleni edzőmeccs után döntenek a próbázó Haragos Viktor (legutóbb Honvéd), Menyhárt Zsombor (Fehérvár II) páros sorsáról.
Vasas
Szivacski Donát
Honlapunk úgy tudja, hogy a Vasas nem számít Szivacski Donátra, így a 27 éves védő távozik a piros-kékektől.
DVSC/Vasas
Csatár válthat klubot
A DVSC 19 éves csatára, Batai Tamás a Vasasnál folytathatja pályafutását. (DVSC Fanatics)
BVSC
Csapatnyi távozó
Számos távozót jelentett be a másodosztályú BVSC-Zugló; korábbi NB I-es futballisták hagyják el a klubot.
Szentlőrinc
Érkező Pécsről
Legutóbb Pécsen futballozott Tóth-Gábor Kristóf, a támadó most a másodosztályú Szentlőrinc csapatához igazolt.
DVSC/BVSC
Átigazolás
Kölcsönben az NB II-es BVSC-nél tölti a következő idényt Erdélyi Benedek, a Loki 18 éves kapusa - jelentette be a hajdúsági klub.
Tatabánya
Új igazolás
A Honvédtól távozó U21-es válogatott középpályás, Eördögh András az újonc Tatabányához igazolt.
Vasas
Nagy fordítás az Újpest ellen
Az első 60 percet az Újpest nyerte 3-0-ra, a másodikat a Vasas 4-0-ra, így igencsak szórakoztató mérkőzést játszott a két csapat.
Újpest/BVSC
Négy játékos is kiszemelt
A Csakfoci úgy értesült, hogy több játékos kölcsönadásáról tárgyal egymással az Újpest és a BVSC: Mucsányi Márk, Mucsányi Miron, Kovács Dominik és Kaczvinszki Dominik is a zuglóiaknál köthet ki.