Szalai Ádám a Freiburg ellen gól nélküli döntetlenre végződött bajnoki meccsen sérült meg. Bár végigjátszotta az első félidőt, mégis a szünetben le kellett cserélni. A bal térdét a porcgyűrű (meniszkusz) sérülése miatt kedden artroszkópos eljárással megműtötték egy straubingi klinikán, a beavatkozást sikeresnek minősítették az orvosok.
A Mainz közleménye szerint középcsatár a gyógyulási folyamattól függően körülbelül hat hétig nem léphet pályára.
Mindez azt jelenti, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány nem számíthat a rutinos csatár játékára az október 9-i Albánia elleni hazai - a FIFA büntetésének értelmében zárt kapus -, majd a három nappal később esedékes, Anglia elleni vb-selejtezőn Londonban. Ha minden úgy alakul, ahogy a Mainz közölte, valamint jól halad a támadó műtét utáni felépülése, akkor november első napjaiban térhet vissza, azaz akár a két novemberi vb-selejtezőn - San Marino és Lengyelország ellen - már bevethető lehet.
Szalai Ádám ma délelőtt a közösségi oldalán üzent a szurkolóknak - igaz, ebből nem derült ki, hogy az operáció előtt, vagy után posztolt.
- Köszönöm az üzeneteket, ahogy ismertek, mindig előre és mindig tovább! Most is így lesz. Hamarosan a pályán - írta a Facebook-oldalán Szalai, aki az idei szezonban négy bajnokin lépett pályára és egy gólt szerzett, míg a címeres mezben Andorra ellen volt eredményes.
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)