A PSG megerősítette a rossz hírt: Neymarnak csonttörése van

A párizsiak hivatalos honlapjukon számoltak be a brazil klasszis állapotáról. Neymar így vélhetően kihagyja a Real Madrid elleni visszavágót.
Budai László 2018. február 27., kedd 8:45
A párizsiak hivatalos honlapjukon számoltak be a brazil klasszis állapotáról. Neymar így vélhetően kihagyja a Real Madrid elleni visszavágót.
Szerző: Budai László 2018. február 27., kedd 8:45

A PSG hivatalosan is megerősítette a Neymar sérülésével kapcsolatos rossz híreket: a futballista bokája zúzódott, emellett az egyik lábközéphez tartozó csontban van egy hajszálvékony törés is – derült ki az MRI-vizsgálatok után. Amint arról beszámoltunk, a játékos az Olympique Marseille ellen 3-0-ra megnyert mérkőzés második félidejében óriási fájdalmak közepette, hordágyon, sírva hagyta el a pályát.

A PSG-re jövő héten visszavágó vár a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Real Madrid ellen. Bár a párizsiak nem közölték, mennyi kihagyás vár Neymarra, nem valószínű, hogy pályára tud majd lépni.

A párizsi klub emellett arról is beszámolt, hogy Marquinhosnak elsőfokú combsérülése van, de azt a védővel kapcsolatban sem tudni, hogy emiatt meddig nem számíthatnak rá.

Olvastad már?
A Bayern elcserélheti Lewandowskit a Reallal, az Atlético két játékosát 70 millióért adta el Kínába – külföldi körkép
Ezek voltak a hétfői nap legfontosabb és legérdekesebb hírei a külföldi foci világából, valamint a nemzetközi átigazolási piacról.
Elolvasom
Átigazolások
Fradi/DVSC
Így alakult Szűcs helyzete
Az NSO szerint az FTC kifizette volna a Szűcs Tamás debreceni szerződésében szereplő kivásárlási árat, de a középpályás inkább a hosszabbítás mellett döntött.
Újpest / Puskás Akadémia
Válogatott védő a célkeresztben
A csakfoci.hu információi szerint a Puskás Akadémia cseh válogatott védője, Patrizio Stronati neve Újpesten is komolyabban felmerült.
Diósgyőr
Gera megy, Kastrati jött
Az Iránba tartó Gera Dániel elhagyta a DVTK edzőborát. A Diósgyőr már igazolt is a helyére, és bejelentették az Újpesttel MK-t nyert Lirim Kastrati megszerzését.
Tovább az összes átigazoláshoz