Egy bicskei magánklinikán sikeres térdműtétet hajtottak végre Berecz Zsomboron, a Vasas játékosán.
- Nem halogathattuk már tovább ezt a beavatkozást, mert a levált porcdarabok a térdízületemben fájdalmat okoztak. A kezelő orvosom szerint nagyjából három hét múlva, vagyis július közepén már labdába rúghatók. A műtétet artroszkópos eljárással végezték el, ami a felépülési időt jelentősen lecsökkenti. Most a műtét során a levált porcdarabokat kitisztították - nyilatkozta a vasasfc.hu-nak a 21 éves középpályás.
Átigazolások
Visszavonulás
Márkus Attila
Bejelentette visszavonulását Márkus Attila, a Nyíregyháza, a Mezőkövesd és a Békéscsaba korábbi futballistája.
Légiósok
Szabó Levente
Görögországból, Lengyelországból és az NB I-ből is érdeklődnek a német másodosztályban szereplő Eintracht Braunschweig 26 éves magyar csatára, Szabó Levente iránt. (nso.hu)
Arad
Tordai érkezett
Új kapus leigazolását jelentette be csütörtök délután az UTA: Tordai Árpád egy évre szóló, adott esetben meghosszabbítható megállapodást kötött az élvonalbeli aradi futballcsapattal.