Fotó: liverpoolfc.com
Szoboszlai Dominik szerelmes fotója tartja lázban a rajongókat.
Romantikus fotót osztott meg követőivel az Instagramon Szoboszlai Dominik, akinek a párja, Buzsik Borka csütörtökön ünnepli születésnapját. A magyar válogatott játékos pedig egy olyan pillanatot tett közzé a sztorijában, amikor szerelme boldogan a nyakába ugrik, a képen pedig a középpályás születésnapi köszöntése is feltűnik feliratként.
Mint ismert, nemcsak a pályán, hanem a magánéletben is eseménydús időszak áll Szoboszlai mögött, tavaly nyáron derült ki ugyanis, hogy új barátnője van, akit azóta már el is jegyzett.

Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.