Három hónap után először játszhatott a német bajnokságban a Hoffenheim magyar válogatott támadója, Szalai Ádám. Pontszerzésnek azonban nem örülhetett a 63. percben, 0-1-s állásnál beállt csatár, hiszen csapata végül 3-0-ra elveszítette hamburgi találkozóját a HSV ellen.
TABELLA: A német bajnokság állása itt!
Olvastad már?
„Hibáztatom magam, bár nem játszottam” – Szalai-interjú Andorráról, Storckról és a válogatottról
Szalai Ádám ugyan nem játszott az andorrai és a luxemburgi meccseken, de a kudarcokat így is maximálisan sajátjának érzi. Úgy látja, egyelőre nem realitás, hogy a válogatottunk nagy részét topbajnokságokban szereplő játékosok alkossák, ugyanakkor az utánpótlás csapatainkban vannak tehetségek, akik sokra vihetik.
Elolvasom
Átigazolások
Vida Máté
Visszavonulás
Vida Máté 30 évesen bejelentette visszavonulását a profi labdarúgástól. A korábbi 6-szoros magyar válogatott középpályás legutóbb a Karcag játékosa volt.
Diósgyőr
Érkezők-távozók
Ádám Martinnal újra egyeztetnek a lehetséges érkezéséről, de egy középpályás is jöhet. Szakos Bence távozhat, Demeter Milán pedig ismét elhagyta a klubot.
Légiósok
Jánó Németországban
Az osztrák élvonalból a német harmadosztályú SSV Jahn Regensburghoz szerződött a 21 éves magyar fiatal, Jánó Zétény.